Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

helyét, sőt a polgárok házait is felgyújtotta, javaikat pedig elrabolta. Minderre könnyű alkalmat biztosított számára a császáriak pánikszerű félelme. Könnyen el lehetett volna hárítani ezt a kárt akkor, ha hitelt adnak annak a parasztembernek, aki hírül hozta az ellenség közeledését; ám ezt a minden halandók közül a legszerencsétlenebb embert tömlöcbe vetették, mivel a dolog hihetetlennek látszott és úgy gondolták, hogy csak a városbeliek megzavarása céljából koholta a hírt — később pedig, amikor a császáriak elmenekültek, a tömlöcccl együtt ő maga is a tűz áldozatául esett. A rémület ugyanis, amely elvette a polgárok eszét, ennek a szerencsétlen embernek az emlékét is kiverte a fejükből. Mert ha a helyén lett volna a szívük - és ezt maguk sem merték tagadni —, könnyűszerrel vissza tudták volna verni Józsa atyát, különösen az ötven katonából álló helyőrség segítségével: ezeknek a parancsnoka azonban, ahogy egy vitéz férfiúhoz illett, visszavonult a régi várba és ezzel megadta az ellenségnek a lehetőséget arra, hogy mindent kiraboljon. Es azt a császári ezüstöt sem fenyegette volna semmi veszedelem, amely a másik, vagyis az új várban volt felhalmozva, ha nem szállították volna át azt a császári bányába, amelynek eldugott járataiban néhány bányatisztviselő is elrejtette csekélyke vagyonát: de hiába, mivel azok a munkások, akiket itt alkalmaztak, mindent elárultak az ellenségnek, így tehát Józsa atya bántatlanul vonult el a zsákmánnyal és csak a saját, valamint a kurucok

64 nevének szomorú emlé''' A következőket teszi meg hozzá az elbeszéléshez a kuruc szó magya-