Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

váló készültséggel ebbe a küzdelembe. Legyen most szabad meghallgatni a költőt, aki oly kedves a város számára. Quos misit ductore suo, signoque volanti Schemnicium, argenti atque aun generosa métallo. Hos inter iuvenes, docűque rudesque senesque. Visendi studio tantum, peditesque cquitesque: Quos inter puro ac fulget carbunculus auro, Insignem forma ac generoso sanguine clarum, Te, Rubigalle! Decorem omnem, quem pellis obibat Candida vestitu, ne sis bene cognitus hosti, Vidi in equo titubare solo, gressusque superbos Calce fatigatum in gyro glomerare caballum. Immixtusque aliis, animum imperterritus, acrem Addebas socium, non inferiora secutus. — Azaz: „Oket saját vezérével és lobogó zászlaja alatt az ezüst- és aranyércéről nevezetes Selmecbánya küldte. Voltak közöttük ifjak és öregek, műveltek és tanulatlanok, még látványnak is szép lovasok és gyalogos katonák. Es közöttük — amiként a drágakő kiragyog a tiszta aranyból — megláttalak téged, Rubigall, a termetre kiváló és nemes vérét tekintve híres férfiút, akinek ruháján minden díszt betakart a ragyogó bőrvért, hogy ne legyél jól ismert az ellenség számára. Láttalak a ló hátán ülni, amint a sarkantyúval büszke járásra kényszerített paripát körbe forgatod. Es a többiekkel elvegyülvén, nem megrettenve erősítetted társaid lelkét, 55 A Monomachia I Iungaro-Turcica II. könyveben, a 16. lapon, az utolsó előtti verssortól.