Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

nép és nem csupán a várost pusztította el tűzzel, hanem a kunyhókat és a bányagépeket is mindenfelé felégette. Hallottam valakitől, akinek régi írások vannak a birtokában — és gondosan őrzi is azokat —, hogy a legtöbb bányász, sőt a polgároknak a nagyobb része is, akik szerte a tárnákban és az aknákban rejtőztek el, megmenekült az ütközetből és pusztán azok vesztették életüket a mészárlásban, akiket — váratlan lévén az ellenség beözönlése - kegyetlenül kirángattak ama rejtekhelyekről. Mindebből könnyen kikövetkeztethetjük, hogy milyen sors jutott osztályrészéül Selmecnek és a bányaműveknek az alatt a három esztendő alatt, amíg a barbár horda az egész vidéket végigdúlta. Az tudniilkk, hogy megszakadt az ásványok kibányászásával való törődés részint az ellenségtől való félelem miatt, részint pedig az éhínség következtében: ez utóbbi ugyanis — ha hitelt lehet adni az évkönyveknek — az 1245. esztendőben szerte Magyarországon nagyobb pusztítást vitt véghez az emberek között, mint a tatároknak a kegyetlenkedése. VII. § Megakadt tehát a város növekedése és meglassultak a bányamunkák is, vagy legalábbis kevésbé törődtek velük, hiszen amikor a város helyreállításán kellett munkálkodni, a polgáraitól megfosztott Selmec egyik szükségre sem volt elegendő. Az volt ugyanis ama korszak sajátossága, hogy egyedül csak a városi sokaságnak — és nem egyszersmind a királyi kincstárnak is — volt gondja és törekvése a fémek ki-