Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

lamint a temetői utca. Ez mellett van a bányászok kapuja, amelytől ismét dombok húzódnak egészen a paradicsomi bányáig; e dombok a lovaktól és a pintyőke madárkáktól kapták a nevüket. Ezek között, a másik oldalon húzéidik a viperák völgye, az ostyasütők utcája és az urak utcája. — Nincs értelme felsorolni a többi számtalan, keskeny kis sikátort: nem kell ugyanis megismerni őket, mivel csak a fület terhelik és nem kellemesek a szemnek sem. Ezekben szinte semmi szépség nincsen, kicsik és sivárak, s csak a főteret és a circulusokat — ezekről már szóltunk — futják körbe. A többi utca néhány órányi távolságba ágazik ki a városbeli; ezek meredekek és dimbes-dombosak.'' Már ez a sok utca, valamint a kettős főtér is arra enged következtetni, hogy Selmecbányának mind az épületek, mind pedig a lakosok számát tekintve nagyobbnak kellett lennie annál, mint azt Tolkus megállapította. Ezzel a hellyel kapcsolatban magyarázója, Hennin^

7 — Tolkustól véve az adatokat — a következőket mondja: „Selmecbányán mindössze ötszáz ház van, a lakosok száma pedig körülbelül háromezer, ha hozzájuk vesszük azokat is, akik a császári kamarához — ezt ők Cammerhofnak mondják — tartoznak. Magam hallottam ezt így Tolkustól." Túlságosan is kicsi ez a szám. IIa ugyanis citszáz épületből áll a város és az épületek mindegyikében csak hat ember lakik, az épületek számát megszorozván a bennük lakó emberek számával, az eredmény valóban háromezer Az V. úti levélhez írott jegyzeteiben, a XXII. szám alatt, a 207. lapon.