Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

magyarokat elfordítsák ama nevetséges követelésektől és álláspontjaikat méltányosabbakká változtassák, oly nagy volt Bercsényi makacssága, hogy sem a törvényeknek, sem az igazságnak semmiféle érveitől nem hagyta magát meglágyítani. S miközben ezeket a dolgokat tárgyalták Selmecbányán, megérkezett ide Thököly Imre követe is, aki a kincstárra szállott, százezer birodalmi tallér jövedelmű jószágokat követelte vissza keményen az ura számára: Thököly tudniillik Rákóczi kisebbik fiára, mint mostohafiától született unokájára hagyta örök jogon ezeket a jószágokat. Bercsényi egy ideig teljes erővel támogatta ennek az alkalmadan embernek a követelését, amelyet azonban nemcsak a császáriak nem haügattak meg, hanem még az angol és hollandus követ is visszautasított: annál is inkább, mert nem Thökölynek, hanem Rákóczinak a császárral való megegyezésének és Magyarország békéjének az ügyét vállalták magukra. Ily módon tehát november elsejénél tovább elhúzódván a béketárgyalás, miután sem a császári követek, sem pedig az angol és hollandus közvetítők nem tudtak semmit sem elérni, s újabb sérelmekre adván alkalmat, saját nagy kárvallásukra a magyarok megszakították azt. És ekkor mi mást is tehettek volna a követek? Miután az előző napon maga Bercsényi is eltávozott, november 6-án dolguk végezetlenül, de legalább sértetlenül visszatértek Pozsonyba, majd onnét tovább utazván Bécsbe, jelentették a császárnak a sikertelen ügyet; Rákóczi pedig eközben — hiszen mindenki tudja, mekkora nagyravágyás élt benne és híveiben — november 12-én ostrom alá vette Érsekújvárt és árulás révén rövidesen el is