Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

lássál zajongani, majd pedig cselekedni kezdtek: puskákat sütöttek a fenyegetőző kapitány csapatára. De Neumann kapitány sem volt rest: ő is a zendülők tömegére szegeztette előbb a csak lőporral megtöltött pisztolyokat, majd amikor látta, hogy ez semmit sem használ, megparancsolta, hogy süssék el azokat is, amelyek golyóval voltak megtöltve. Ekkor néhányan meghaltak, nem kevesen megsebesültek, a többiek pedig fejvesztetten szétszaladtak arra, amerre csak a szerencséjük vezette őket; ezeket később akg vagy egyáltalán nem, vagy csak igen nehezen lehetett megszokott munkájukhoz visszaparancsolni. Hellenbach rendkivük módon fájlalta ezt a gyászos eseményt: azért, mert ennek lett a következménye, hogy míg korábban a bányászok az atyjuknak nevezték őt, addig ezután nem haboztak zsarnoknak mondani, jóllehet nagyon törvénytisztelő és igazságszerető férfiú volt és éppen ezért nem is annyira az ő akaratából, mint inkább Rákóczi igen szigorú parancsára történt ama mészárlás. Azt álktották nekem azok az emberek, akik bensőségesebb viszonyban álltak Hellenbach báróval, hogy soha nem tudott erre a gyászos eseményre másképpen visszagondolni, csak lelkének igen nagy fájdalmával. — így van az, amikor valaki hamis emberek hamis tanácsai következtében lesz bűnössé.