Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Besztercebánya szabad királyi és bányaváros története

emberek házainak is megvan ez a kényelme. Az északra lévő hegyek aljából ugyanis földalatti vezetékeken keresztül bocsátják be a városba az igen egészséges vizet, amelyet különböző helyeken mintegy víztárolókba gyűjtenek és a városnak minden egyes részébe úgy vezetik el, hogy a fából készült csöveken keresztül majdnem mindegyik házba eljut — hacsak nem túl magas a háznak a fekvése —, és ott jön a felszínre, ahol a leginkább szükség van rá. Én magam is láttam egy házat, amelynek három ilyen csurgó-kútja volt: az egyik a konyha mellett, a másik a serfőző műhely mellett, végül a harmadik, amely az állatok itatására szolgált, igen közel az istállóhoz. Majdnem mindegyik úgy van megszerkesztve, hogy fával burkolt medencéi legyenek. Azok, akiknek jobban megy a soruk, halakat — elsősorban kövi halakat — és rákokat tartanak bennük és akkor veszik ki innét ezeket, amikor a szükség úgy hozza magával. Azt a vizet, amely ezekből a medencékből kifolyik, az árnyékszékbe öntik, hogy a szennyet elvigye. Ez a dolog azonban kárt okoz a pincékben. A víz ugyanis az eldugult vezetékekben megrekedvén — ami könnyen megtörténik —, elárasztja, vagy legalábbis nedvessé teszi a pincéket és ezáltal árt a hordóknak, sőt magának a bornak is. De ilyesmi csaknem mindig olyan helyen történik, amelyik önmagában is lejtős és talaja alkalmas a víz elnyelésére. Emlékszem, olvastam valahol, hogy amikor a besztercebányaiak házait egy király — talán Bethlen Gábor? - fogadására készítették elő és ebből az alkalomból a pincéket is át kellett törni, a munkások egy hosszú időn keresztül elfeledett pincére bukkantak és benne a legneme-