Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Újbánya vagyis Királyhegy története

Ami a város bányáit illeti: ezek egykoron bővelkedtek aranytelérékben. E bányák gazdagságáról fentebb már szóltunk. Annyi bizonyos, hogy — ha a régi feljegyzéseknek

1 hinni lehet — minden héten kétszeresen adták vissza ennek a Királyhegynek a bányái a reájuk fordított költségeket. Ezért nem lehetett tehát, hogy a királyok és a királynék ne fogadják szeretetükbe a várost. De amiképpen az egész földkerekségen úgy szokott lenni, hogy a kedvező dolgokban a halandó emberek lelke megveszekedik: ugyanez a baj juttatta tönkre az újbányaiak ügyeit is. Itt mondjuk el azt a történetet, amelyet a lakosok gyakorta mesélgetve még manapság is, széltében terjesztenek. Ama jámbor urburáriusok olyan hatalmas kincseket halmoztak fel a bányákból, hogy már maguk sem tudták a számát, és jóllehet távol éltek az emberek tömegeitől, rövidesen mégis olyan fajtalankodásba és erkölcsi szabadosságba merültek, hogy azt ama bizonyos költő" is megénekelhette volna: Effodiuntur opes irritamenta malorum — azaz kincseket bányásznak ki, a bajoknak a gerjesztőit. Mivel tudniillik a kincsek bűnös eltékozolására semmilyen könnyebb alkalom nem adódott abban a sötét és világtól elzárt völgyben, éjjel és nappal lakomákkal, táncmulatságok1 Alte Berichte — ahogyan a nemetek nevezik ezeket 2 Ovidius, Metamorphoses, I. könyv, 140. sor.