Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Körmöcbánya város története

schutffetm.es. mondják azt, amikor fából készített cölöpöknek a segítségével kijelölik az ilyesfajta új területet; az erre vonatkozó jogokat azonban évenként meg kell újítani, ha érvényben és épségben kívánják tartani azokat az urburáriusok — ezt az eljárást egyébiránt a németek fristennek mondják. Különben senkinek nem áll a hatalmában sem felhagyni a bányával, sem pedig eladni azt, csakis a bányamester tudomásával és hozzájárulásával. És hogy hivatalának mindezen részeit egyformán jól lássa el, a bányamester alá erdőőrök, favágók és csatornamunkások, vagyis víztisztítók vannak rendelve. Valóban nem szabad senkinek sem - legyen akár városi polgár, akár a kamara alkalmazottja - vágni az erdőket, csak annak, aki arra engedélyező írást kapott ettől a hivataltól és a város elöljárójától. Ennélfogva, s a bevett jogszokásoknak megfelelően a bányamester egyszersmind városi tanácsos is, mégpedig a tanácsosok sorrendjében hol a harmadik, hol pedig az ötödik. Németül egyébiránt Berg- und Wald-Meistemek mondják. 3. A kamara sáfárát — vagy ahogyan közönségesen mondjuk, a provizort — a németek Zeugschaffemek nevezik, tehát egy olyan névvel illetik, amelyet az általa viselt hivatal egyes részeiből származtatunk. Bármit is — például higanyt, vagyis kénesőt, rezet, acélt, vasszerszámokat, bányaköteleket, puskaport, kocsikhoz vagy társzekerekhez való felszereléseket — kérnek mdniillik a munkások, vagy kíván a kamara és a pénzverő ház, az mind az ő gondviselése alá tartozik. Ezenkívül hivatalának a részei közé sorolják, hogy viselje gondját a kamara épületeinek, óvja ezeket a tűzvésztől