Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Körmöcbánya város története

ken is milyen nagy igyekezettel folytatott és mekkora gyűlölködéssel vitt viták voltak arról, hogy „az urburáriusokat (ez a bányászpolgárok elnevezése) kényszeríteni kell az adók megfizetésére, mivel az arany és az ezüst utáni jövedelemből gazdagodtak meg". Pedig — hogy arról ne is beszéljünk, hogy az arany és az ezüst után törvénnyel szabályozott adót kell fizetniük a királynak — ama jámbor polgárok még akkor is a köz érdekében tevékenykednek, amidőn úgy kutatják a teléreket, hogy semmilyen hasznuk nincsen a munkájukból. Azt a fémet tudniillik, amit kibányásznak, nem a saját kincstárukba teszik, hanem kénytelenek állandóan olyan dolgokra fordítani, amelyek nélkül nem volnának képesek fenntartani és tovább folytatni azokat az oly nag)

7 munkálatokat. És az életük fenntartására szolgáló javakat sem maguk termelik meg otthon, hanem a szomszédos és környező vidék: amikor tehát a környékbeli birtokosok beviszik a bányavárosokba — mintegy közönséges és hazai piacra — a földjeiken termett portékákat, akkor ott jó nyereséggel cserélik el újonnan vert arany- és ezüstpénzekre azokat. Vagyis az őrült munkával és költséggel kitermelt aranyat és ezüstöt pénzekké verik itt: olyan pénzekké, amelyek azelőtt soha nem léteztek és amelyek majdnem az egész földkerekségen forgalomban vannak. Ugy gondoljuk tehát, hogy ez volt az a dolog, amely a szent királyokat arra indította, hogy megadományozzák ezekkel a kiváltságokkal a német bányászokat és így megelőzzék azt, hogy ez a rendkívüli módon szorgalmas nép más nemzetekkel összekeveredvén, kipusztuljon. — De mindezt csak futólag.