Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Ivan Herčko – Eugen Kladivik: A szénbányászat története a mai Szlovákia területén 1919-ig
A kitermelés mértéktelen növelésére való igyekezet miatt gyakran nem végezték el a legalapvetőbb biztonsági munkákat sem. Az első metánrobbanás 1917. október 4-én következett be, amely egy bányamérnök és négy bányász életébe került. Az említett problémákat azonban nem csupán a háború, hanem a szén nem megfelelő feltárása, a szén kitermelésének nem megfelelő előkészítése és végrehajtása, a Salgótarjánban és a Tatabányán alkalmazott módszerek mechanikus átvétele is okozta. Bebizonyosodott, hogy a rossz nyomásviszonyok, az öngyulladás és tűzveszély miatt a szénben nem lehet feltáró vágatokat nyitni és más fejtési módszerre kell áttérni. Ezért 1916-ban a feltáró vágatokat a szén fekürétegeibe (homokkő és tufa) kezdték áthelyezni. Ezzel egyidejűleg a jövesztésnél alkalmazni kezdték a lejtős pillérfejtéses omlasztást, amivel 20-25%-kal magasabb teljesítményt lehetett elérni, mint az emelkedő pillérfejtéssel. Az új fejtési módszer eredményeként a fejtési veszteségek 30%-kal csökkentek és emelkedett a darabos szén aránya. A teljesen új feltárási és jövesztési módszer biztonságosabb bányaművelést eredményezett, de megnőttek a termelési költségek is. A háborús évek alatt a bánya felszíni gépi berendezéseit csak a legszükségesebb mértékben bővítették. 1917-ben egy újabb gőzüzemű levegőkompresszort telepítettek, amelynek szívásoldali teljesítménye 6000 m 3 /óra volt, az erőműben pedig üzembe helyezték a harmadik Grabe típusú kazánt is. A két világháború közötti időszakban a kitermelt szén mennyiségét tekintve a nyitrabányai bányák voltak a legnagyobbak az országban, s a 20. század második felében is jelentős tüzelőanyag-forrást jelentettek. Jelenleg ez a szénmedence már kimerülőben van. Az erdőbádonyi szénmedence A Zólyom (Zvolen) és Beszercebánya (Banská Bystrica) között található erdőbádonyi (Badín) szénmedence szénrétegei számos 2,5-5 m vastagságú téléiből és lencséből tevődnek össze. Ezeknek azonban nem volt különösebb jelentősége, mivel rövid távon kiszögeltek. Összefüggő réteget csak az alsó szénréteg alkotott, amely 3.700-4.000 kcal/kg fűtőértékű, jobb minőségű szén vagyont tartalmazott. A Garam völgyében, Beszercebánya tágabb környezetében ismertek voltak egyéb olyan szénelőfordulások is, amelyeken a múltban kutatásokat végeztek, esetleg kitermelést is folytattak, de közülük az erdőbádonyi volt a legjelentősebb. Az erdőbádonyi szénről szóló első híradások a 18. század hatvanas éveiből származnak. Mikulás Duchon, a Zólyom-vármegyei esküdt 1766-ban jelentette a Selmecbányái Főkamaragrófi Hivatalnak, hogy tudomása van egy szénlelőhelyről és engedélyt kért annak kitermelésére. Ugyan nem határozta meg pontosan a lelőhelyet, de világos, hogy az Zólyom vármegye területén lehetett és minden valószínűség szerint az erdőbádonyi medencéről
