Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Ivan Herčko – Eugen Kladivik: A szénbányászat története a mai Szlovákia területén 1919-ig
A nyitrabányai szénbányák A nyitrabányai szénmező a régió legjelentősebb barnaszénlelőhelye. Kierjedése mintegy 42 km 2 . Ezen az egész területen egymástól 25-30 méteres távolságra két, a miocén-tortón korban keletkezett szénréteg található. A felső amely a fő réteget képezi - vastagsága a déli részen 7 méter, míg a mező északi felében eléri a 25 métert. Fedőrétegét üledékes pala és andezites tufa kőzet alkotja. Fekürétegét néhány vékony szénréteggel átszőtt fekete, sötét és tufitos pala képezi. Ezt mélyebben mintegy 15 m vastag, fekete tufit- és palakőzeteken nyugvó, homokkő és tufit réteg követi, amely az alsó, azaz a második szénréteg főtéje. Ennek a szénrétegnek a vastagsága északon 0,5 m, délen pedig 10 m. Az alsó szénelőfordulás feküje fekete, sötét tufit és üledékes palakőzet, amely 0-40 méteres mélységben szilárdabb homokkőbe és konglomerátumokba megy át. Összességében mindkét fekü gyenge és könnyen duzzad. A medence tektonikai viszonyai meglehetősen bonyolultak. A miocén rétegek enyhén gyürödöttek és azokat sűrűn szövik át vetődések. A fő diszlokáció-együttes meghatározó iránya észak-nyugat és az megegyezik a repedések irányával, amelyeken keresztül andezit-variációk törtek fel. A fő diszlokációt kisebb vetődések keresztezik. Ezáltal a miocén réteget nagyon megbontják a párhuzamos és árkos vetődések. A 17. század végéről és a 18. század elejéről származnak azok a legkorábbi híradások, miszerint Nyitrabánya (Handlová) lakói tudtak a falujuk határában található széntelepekről, s ezt a szenet fel is használták. A nyitrabányai szénelőfordulásokra vonatkozó első írásos feljegyzés a Selmecbányái Braut Kristóf nyugdíjas vájártól származik, aki 1710 táján átutazott Nyitrabányán és szemtanúja volt annak, hogy az itteni kovácsok műhelyeikben szenet használtak. A Selmecbányái, a körmöci és a besztercebányai körzetben található érckohók komoly fűtőanyag hiányban szenvedtek. Ebben az időben a fűtőanyagot kizárólag a faszén jelentette. Az 1722 és 1758. között az újbányái (Nová Bana) és a Selmecbányái (Banská Stiavnica) körzetben épített atmoszférikus gőzüzemű szivattyúk üzemeltetéséhez sem volt már elegendő fűtőanyag. Ezért a Selmecbányái Főkamaragrófi Hivatal 1751-ben felderítési feladattal Nyitrabányába küldte Fridrich Ernest Angerstein kamarai próbamestert, aki a terület bejárása során mintákat vett egy körülbelül 30 cm vastag szénrétegből. Tekintve, hogy egy ilyen vékony szénrétegből meglehetősen költséges lett volna a szén kitermelése, nem javasolta a kutatások folytatását. A 18. század nyolcvanas éveitől törekvések történtek arra, hogy alaposabb képet nyerjenek a nyitrabányai szénlelőhelyről. A körmöci bányakamara 1785ben vizsgálatok és próbák elvégzése céljából 200 bécsi mázsa szenet kívánt beszerezni erről a lelőhelyről. A terület földesura, Pálffy gróf ellenállása miatt azonban csak 1787. második felében sikerült 120 mázsa szenet szerezni a
