Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)

Ivan Herčko – Eugen Kladivik: A szénbányászat története a mai Szlovákia területén 1919-ig

1904bányában évente 20 és 2.205 tonna közötti szénmennyiséget termeltek után lóvasutat építettek a bányához. Nagykürtös térségében a következő, a Cseresznyés bánya megnyitásáról szóló beszámoló 1903-ból származik. Tulajdonosai Sebastiani József földbirtokos, Zichy gróf, Mescha András (A. Messa) Forgách és Bende voltak. A bányamező területe 360.931 m

2 volt. A bányának 1905-ben Mescha András(A. Messa ), a fia Mescha Gyula (Július Messa) és ennek felesége voltak a tulajdonosai. Az vállalkozás ügyvezetője Mescha András (A. Messa) volt, s ő volt a felszín alatti munkák felügyelője is. A bánya mellett, amely 1918-ig üzemelt 6 bányászcsalád részére házakat is építettek. A Mescha (Messa) bányákban nagyon primitív módszerrel, a szénrétegben vágott horizontális vájatokkal, az úgynevezett vájatolással bányászták a szenet. A felsoroltakon kívül Nagykürtösön egy, a Fehér földbirtokos tulajdonában lévő bánya is üzemelt. A két bányavállalat évente 1.000 tonna szenet termelt. A nagykürtösi bányákban 1901-ben dolgozott a legtöbb bányász. Számuk ekkor 137 főt tett ki. Egyébként a bányák 80-90, vagy még ennél is kevesebb embert foglalkoztattak. A 19. század második felének kezdeti éveiben Nagykürtösön kívül Kisfaluban (Nová Ves) és Csalányoson (Zihl'ava) (1859-1860), valamint Szklabonyán (Sklabiná) és Zselizen (Zeliezovce) (1859). valamint Nógrádszentpéteren (Pőtor) is végeztek kutatómunkákat. Ez utóbbi helyen főleg Zichy gróf vállalkozott. A szénkitermelés azonban csak a nógrádszentpéteri Háj nevü bányában indult meg, ahol 1860-ban mintegy 2800 mázsa, 1861-ben pedig 895 mázsa szenet termeltek. Az óvári (Olovary) Amália bányamezőn 1860-ban 1587 mázsa szenet termeltek, míg az 1881-1912. közötti időszakban az éves termelés 1,5 és 420 tonna között mozgott. Ennek a bányának a tulajdonosa 1905-ben a balassagyarmati Anninger László volt. A feljegyzések szerint 1910ben a bánya tulajdonosai a nagymihályi Bárkány Ármin és Schwarcz Bernát voltak, de ekkor a bánya már nem üzemelt. Az 1859-1962 közötti években a Kishalomtól (Maié Straciny) északra fekvő Szent István bányamezőn is folyt a termelés. A Középpalojtán (Stredné Plachtince) található János-József bányában 1875-ben 12,5 tonna szenet termeltek ki. A Selmecbányái Kirschner és társai: a vihnyepercsényi (Vyhne) Ignác Licko, valamint Rásosky 1898-ban nyitották meg a kishalmi (Maié Straciny) Szent István Bányát. Az Ignác Licko nevére szóló, 360.931 m

2 területre kiadott kutatási engedély 1898. február 18-án kelt. Az úrbéri birtokosság tagjai 39.900 korona díj fejében adták hozzájárulásukat a területen végzendő bányamüveléshez. Az említett vállalkozóknak azonban nem tőkéjük, s emiatt eladósodtak. A község ezért megtiltotta a bányászati tevékenységet és a bányát átvette saját kezelésbe. Emiatt I. Licko a Selmecbányái Frantisek Kabina ügyvéd segítségével pert indított a község ellen, akinek felajánlotta, hogy amennyiben megnyeri a pert, reá ruházza az eredetileg neki odaítélt bányászati jog felét. A pert a besztercebányai bányabíróság elegendő volt Lickonak