Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)

Szabó László: A „Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat” tatai bányászatának előzményei

Személyszállító és kihúzó légakna A használt berendezések a Sziléziában látottakkal azonosak voltak. A lényege egy külszíni iszaptölcsér, ahová a - homokbányából kezdetben serleges kotróval kitermelt - homokot csillevonatokban szállították. A tölcsérbe döntött homokot víz hozzáadásával mosatták. A vizet egy tartályból szivattyú segítségével adagolták. A víz-homok keverék a tölcsérből, csővezeték segítségével jutott el a tömedékaknán át a szükséges bányabeli helyekre. Mint minden új módszernél, természetesen itt is számos nehézség jelentkezett, de a kitartó és szívós munka, a műszaki lelemény végül is legyőzte az akadályokat. A november 30-án Bécsben tartott igazgatósági ülésen Ranzinger már jelenthette, hogy a II. sz. aknában az iszapolási kísérletek sikeresek és a másik két aknánál is folynak a szükséges előkészületek. Túl azon, hogy Magyarországon elsőként alkalmazta az iszaptömedékelést, Ranzinger mindjárt egy nagyon jelentős műszaki előrelépést is tett. Amíg ugyanis a sziléziai bányászatban inkább csak kisebb, bent maradt pillérek lefejtését végezték ezzel az eljárással, addig ő, egész bányamezők, illetve teljes telepek egyetemes iszaptömedékeléses fejtési rendszerét alakította ki. Az iszaptömedékelés végigkísérte a szénmedence létét. A közel száz esztendő alatt a földalatti művelésű bányákból 169 millió tonna szén jutott a felszínre, és a felhasznált tömedékhomok mennyisége mintegy 63 millió m volt.