Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Szabó László: A „Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat” tatai bányászatának előzményei
bizonyos Dionysius Aphros kb. az időszámításunk kezdete táján arról tudósít, hogy a mai Anglia területén lévő, római provincia Britanniában mind a lakosság, mind a kovácsok nagy bőségben használják tűzgerjesztésre a szenet. A későbbi kutatások a „Hadrianus út" mentén kőszénhamu halmokat találtak, igazolva az ókori híradást. Arra, hogy a szén szó (persze kinek-kinek a saját nyelvén) milyen sokáig a faszénnek volt fenntartva, egy hazai közlés is utal. 1714-ben Csiba István jezsuita szerzetes egy barátjának írott levelében arról írt, hogy Dobsiná, valamint Zsolna környékén található egy bizonyos fekete színű, kellemetlen szagú kő is, amely képes úgy égni, mint a fekete faszén, tüzet fog és táplálja a lángot. A szén fellelésére a tatai szénmedencében 1858-ig kellett várni, amikor is Felsőgalla határában egy „fazekaskert" nevü területen találnak szenet. Rísz Eduárd (vagy Ede), a tatai Esterházy hitbizomány főmérnöke a következő két év során 42 fúrással kutatta meg a területet és a fúrások alapján 1 15.200 mázsára becsülte a szénvagyont. Annak hasznosítására azonban csak jóval később, 1875-ben (más források szerint 1871-ben) tett előterjesztést, mely szerint 10 év alatt kívánja a területet leművelni, évi 1152 forint tiszta haszonnal számolva. Ám a szén kitermelését, annak megkezdése után rövidesen abbahagyták. Minderről Faller Jenő tudósít egy - a Tatatóvárosi Híradóban megjelent cikke lábjegyzetében, utalva arra is, hogy a bányászkodás nyomai még láthatók. Ám 1994-ben, a tatabányai bányászkodás centenáriuma alkalmával történt anyaggyűjtés során sem tényleges, sem egyéb más nyomot nem találtunk azonban. A fellelt szén egyébként csak oligocén korú volt és a fazekaskert nyilván az a terület lehetett, ahol a fazekasmesterek a munkájukhoz szükséges anyagot nyerték. Feltehetően egy ilyen agyaggödör alján bukkanhattak a szén nyomára. A környék szénelőfordulásairól egyébként igen pesszimista vélemények voltak. Hantken Miksa, a korszak neves geológusa „A Magyar Szent Korona országainak széntelepei és szénbányászata" (Bp., 1878) c. munkájában megemlítette, hogy Felső-Galla határában ismeretesek ugyan szénelőfordulások, ezeket azonban nem ítélte műrevalónak. Vitális István professzor, a közelebbi múlt kiváló szaktekintélye egy 1940ben írott cikkében említette, hogy a Földtani Intézet egy - az 1870-es években kiadott - térképen jelez ugyan Alsógalla határában szénkibúvásokat, de ezeket müvelésre alkalmatlannak tartja. Ez már sajnos súlyosabb hibának minősíthető, ugyanis ezek a kibúvások a felszínhez közel, lévő eocén telephez tartoztak, csak - az időjárás következtében - a felületük erősen korrodálódott. Gondosabb vizsgálat kideríthette volna, hogy ez bizony kitűnő minőségű szén. Hogy ebben a szakmában mennyire szükség van arra a bizonyos „jó szerencsére", arra néhány példa.A tatabányai szénbányászat megindulásának első éveiben a szénosztályozó alapozásánál kiderült, hogy ott a széntelep csak
