Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Szabó László: A „Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat” tatai bányászatának előzményei
Szabó László A „Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat" tatai bányászatának előzményei és kezdeti időszaka A szén Tatabányán A tatabányai szénbányászatról beszélve nem szabad elfelejtenünk, hogy a 19. század utolsó évtizedében, amikor a munkálatok megindultak, Tatabánya nevü település még nem létezett. Az első aknát Felsőgalla, Alsógalla,Bánhida községek határainak találkozásánál mély ügették A vállalkozás a kezdeti időszakban a „MÁK Rt. alsógallai bányászata" nevet használta. Később, mikor a termék már kezdett a piacon ismertté válni, tértek át a „tatai" jelzőre. Egyébként ezt a jelzőt 1902 után is - amikor az addig közigazgatásilag AlsógalIához tartozó, rohamosan fejlődő bányatelep Tatabánya néven önálló községgé alakult - megtartották, az államosításig a „Magyar Altalános Kőszénbánya Rt. Tatai Szénbányászat Tatabánya" cég megnevezést használták. Ebben meghatározó szerepe volt annak, hogy a vállalkozás szorosan kötődött a tatai Esterházy hitbizományhoz, mint ahogy maga a Tatabánya név is nagy valószínűséggel ennek köszönhető. Tatabánya (és környéke) szénbányá-szatának fogalomköréhez egyébként hat, egymástól tektonikailag elkülönült szénmedence tartozik, tanulmányom csak a tatabányai medencével foglalkozik. A térségben fellehető hetedik, a vértessomlói -medence, amely ugyan nem tartozott a szorosan vett tatabányai bányászkodáshoz, de létrejöttében fontos szerepe volt. Nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy a tatabányai medence szerepe mikortól ismert, de ma úgy tűnik, több mint másfél évezrede. Alsógalla határában ugyanis, az 1899-ben megindult első külfejtés művelése során egy római lakóház alapjaira bukkantak, mely alapok kemény eocén szénben voltak és minden bizonnyal abból az időből származtak, amikor ez a terület a Pannónia nevű római provincia volt. Azt, hogy a szén már az ókorban sem volt ismeretlen anyag, a szén világtörténetéből tudjuk. Theophrasztosz görög bölcs egy i. e. 315-ben írt munkájában említi, hogy léteznek olyan kövek, melyek meggyújtva úgy égnek, mint a szén (szén alatt természetesen faszenet értve) és a római, idősebb Plínius (i.sz. 23-79) az ókor leghíresebb természettudósa a „História naturalis" A természet története című 37 kötetes munkájában arról is ír, hogy egyes írók állítása szerint a Sabinok és Sidicinok földjén (Dél-Itália) olyan követ találtak, melyet ha olajjal megkennek, lángot vet és úgy ég, mint a szén. Ezek a meghatározások arra is utalnak, hogy az ásványi szenet a faszén mellett még nem tekintették hasznosítható anyagnak, noha egy ugyancsak ókori szerző,
