Bircher Erzsébet szerk.: KOR-KÉP - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 1. Sopron, 2002)
Horváth József: A bányamunka, a munkahelyi széntermelés gépesítése
időszakában már szinte a bányamunka minden nagyobb erőkifejtést igénylő munkafázisát sikerült segítő erőforrások alkalmazásával könnyebbé, hatékonyabbá tenni. A kőzetbontás, a kemény telérkőzetek fejtése azonban évszázadokon keresztül a legegyszerűbb és legfárasztóbb módon történt, mintha megállt volna az idő. A bányász teljesítménye alapvetően fizikai erejétől, szerszámai minőségétől, no meg a bányászszerencsétől függött, hisz sosem láthatta előre, mi vár rá a következőkben. A bányásztörténelem során szerencsére számtalanszor megtörtént, hogy a bányász „bányaáldásra" lelt, amelyek közül jó néhány legendás gazdagságú is volt. Mai szemmel nézve a történéseket, érthetetlen, hogy a bányász, aki az 1500-as évek várháborúiból már jól ismerte a robbantás falomlasztó, kőzetbontó hatását, csak 1627-től alkalmazta a robbantóanyag munkavégző képességét bányamunkája megkönnyítésére. A világon először, a magyarországi Selmecbányán, 1627. február 8-án végezték azt a bányászati célú próbarobbantást (kísérleti robbantást), amelyet hivatalos, bányahatósági szakemberekből álló bizottság ellenőrzött és az eseményről hivatalos, írásos jegyzőkönyv-jelentés készült. A robbantáshoz fekete lőport (puskaport) használtak, amelyet fúrással készített lyukba (robbantólyuk) töltöttek és saját készítésű (házi gyártmányú) gyújtószál segítségével robbantottak fel (H4 ábra). A dátum. 1627. február 8., a kőzetbontás, a jövesztés forradalmának kezdetét jelöli, hisz az új technika alkalmazásával a bányász teljesítménye azonos kőzetkörnyezetben 10-20 szorosára növekedett, vagyis az évi 18-20 m vágathajtási képesség hirtelen 180-200 m lett, miközben a vágatszelvény megduplázódott. A robbantásos kőzetjövesztés térhódítását a gáncsoskodó emberi irigység mellett kezdetben a robbantólyuk fúrás primitív nehézsége, a robbantóanyag évszázados változatlansága (a dinamit alkalmazása 1854-től lehetséges) és a gyakori balesetek akadályozták. A 19. század végi, újabb ipari forradalom azonban gépesítette a robbantó lyukak fúrását, bevezette az elektronika alkalmazását, megteremtette az új típusú, „biztonságos", bányászati robbantóanyag használati lehetősét, vagyis kialakult és tökéletesedett az a robbantási technológia, amely a 20. század elejétől általános alkalmazást nyert a magyar bányászatban. A két világháború közti időszak szénbányászatának jövesztési, szénfejtési technológiája már a fúrás-robbantás módszerén alapult. A fúrás-robbantás eszközével jövesztették a szenet a munkahelyeken, az elővájásokban és a fejtésekben, és ezt a módszert még tartósan alkalmazták 1945. után is, finomítva a robbantótöltet indítás módját a millszekundumos gyutacs használatával. Ebben az időszakban azonban az európai, az amerikai és a szovjet szénbányászatban már megjelenik a haszonanyag, a szén új technológiájú, fejtőgéppel történő jövesztése. Ezek a gépek a réselés, illetve a lehasítás (gyalulás) elvén működnek, ugrásszerű teljesítménynövekedést produkálnak és hírük eljut a magyar szénbányászat szakembereihez, akiket az információk hasonló vagy új elveken nyugvó megoldások kifejlesztésére ösztönöznek.
