Bircher Erzsébet szerk.: KOR-KÉP - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 1. Sopron, 2002)

Dr. Izsó István: A magyar bányajog fejlődésének átmeneti korszaka (1945-1958)

is eredményezett. A szélsőségek egyike volt az ún. funkcionalizmus, amelyben az alsófokú szervek vezetését nem egy, hanem több, funkciók szerint (pénzügyi, személyzeti, munkaügyi, stb.) tagolt felsőbb szerv végezte. Ez a szervezeti felépítés természetesen a gyakorlatban hamar alkalmatlannak bizonyult. A II. világháborút követő időszakban a bányászati szakigazgatás hatósági feladatait változatlan formában és szervezetben a budapesti, miskolci, pécsi és salgótarjáni m. kir. bányakapitányságok látták el, amelyek munkáját főbányahatóságként az Iparügyi Minisztérium Bányászati Főosztálya koordinálta. Kezdetben mindössze annyi változás történt, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány a bányaadományozási okmányok kiállításáról szóló 1945. évi 3.310. M.E. rendelete 1945. június 28-i hatállyal arra intézkedett, hogy a továbbiakban „a bányahatóságok a bányaadományozási okiratokat a „ Magyar Állam nevében állítják ki". A bányahatóság jelentős feladatokat vállalt a bányászati termelés újraindításában majd - a bányaüzemek élére állított miniszteri biztosok irányításával - rá hárult az államosítások végrehajtásából fakadó feladatok egy része is. A gyorsan kialakuló szocialista társadalmi és gazdasági viszonyok azonban sok esetben megkérdőjeleztek olyan feladatokat, amelyek ellátását addig hagyományosan a bányahatóság végezte. Ma már talán mosolyra fakasztó, de akkor nagyon komoly felvetésként átmenetileg még az is kérdésessé vált, hogy a szocialista tervgazdálkodás viszonyai között szükség van-e egyáltalán bányahatóságra? A bányahatóság működését rendkívül megnehezítette, hogy olyan érvek is táptalajra találtak ebben az - eszmerendszerektől túlfűtött - átmeneti időszakban, hogy a szocialista állam és társadalom követelményeit és elvárásait a szocialista bányavállalatok természetszerűleg önszántukból, a „szocialista erkölcsiség és öntudat sziklaszilárd talaján állva" is teljesíteni tudják, így nincs szükség külön hatósági szervekre. Szerencsére az élet hamar bebizonyította e nézetek tarthatatlanságát, de mindenesetre ezek is hozzájárultak a hagyományos bányahatósági szervezeti struktúra megváltoztatásához. A 9050/1948. számú kormányrendelet a bányászati kutatás, a bányászat és a tőzegtermelés egységes irányítását az iparügyi miniszterre bízta. A miniszter hatásköre kiterjedt a kutatási és bányaművelési jog tényleges gyakorlására, a még élő koncessziós szerződések ellenőrzésére, de a bányavállalatok szervezésére, a termelésirányításra és a bányászati szakoktatás felügyeletére egyaránt. A bányászati szakigazgatási feladatokat az Iparügyi Minisztérium Bányászat, Kohászat és Hengerművek Főosztálya, majd 1949. január 1-től a Bányászati Főosztály szervezeti keretein belül létrehozott Főbányahatósági Osztály látta el. A feladatokat később az újonnan létrehozott Bánya- és Energiaügyi Minisztérium Termelési Főosztálya, Földtani Kutatási Főosztálya és Bányarendészeti Önálló Osztálya között osztották meg.