Bircher Erzsébet szerk.: KOR-KÉP - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 1. Sopron, 2002)

Dr. Izsó István: A magyar bányajog fejlődésének átmeneti korszaka (1945-1958)

kiterjesztették, a földrajzilag egy helyre telepített és egybeépült, egybefonódott üzemeket szét kellett választani. A szétválasztás ugyanakkor hátrányosan befolyásolta a termelés menetét, másrészt megbontva a több évtizedes adminisztratív és üzemviteli kapcsolatokat, súlyos gondokat okozott az államosítás utáni üzemvitel kezdeti időszakában. Ezeknek a nehézségeknek a mérlegelése alapján a bauxitbányászat államosítása esetében inkább az a megoldás mutatkozott célravezetőnek, hogy nem egyes üzemek, hanem egész vállalatok állami tulajdonba vételére került sor. A vállalat egyben történő államosítása azonban csak kereskedelmi társaságok esetében volt keresztülvihető, az egyéni tulajdonban álló bauxitbányák állami tulajdonba vétele értelemszerűen csak a tulajdonos egyéb személyes vagyonától való elválasztás végrehajtása után vált megvalósíthatóvá. A szétválasztás módszerét alkalmazták olyan esetekben is, amikor a kereskedelmi társaság formájában működő vállalat tevékenységének csak aránylag kis hányada esett az államosítandó szektorba. A bauxit- és alumíniumtermelés államosítása túlnyomórészt részvénytársaságok állami tulajdonba vétele útján történt meg. A törvény egyszerűen kötelezte az érintett részvényeseket, hogy részvényeiket az iparügyi miniszterhez külföldi részvénybirtokosok a legközelebbi külképviseleti hatósághoz - szolgáltassák be. A beszolgáltatási kötelezettség elmulasztása egyrészt a kártalanítási igény elvesztésével, másrészt azzal járt, hogy a be nem szolgáltatott részvények érvényüket vesztették s helyükbe az iparügyi miniszter által kiállított másodlatok léptek. A kártalanítás tárgyában a törvény azt a szénbányászat államosítása során a gyakorlatban érvényesített - bár a jogszabályi előírásokkal ellentétes - szempontot érvényesítette, hogy a bányajogosítványokért kártalanítás nem jár és az államosítás alá vont vállalatok korábbi tulajdonosai nem tarthattak igényt kártalanításra azért a vagyonért sem, amelynek megszerzéséhez a szükséges eszközöket az állam bocsátotta rendelkezésükre. A Kormány 1948. március 25-ei ülésén újabb államosítási intézkedésekről határozott. Ennek alapján az 1948. évi XXV. törvény megalkotásával 1948. áprilisától a nagyobb (100 főt meghaladó létszámú) ipari vállalatok - közöttük további jelentősebb bányák - majd az 1949. évi 20. tvr. rendelkezései szerint 1949. december 28-tól a legalább 10 fő létszámot foglalkoztató üzemek állami tulajdonba vételére is sor került. Ezekkel az intézkedésekkel a nagyipar egésze több mint 500 ipari vállalat és számos bányaüzem - állami tulajdonba került. A nagyobb ipari vállalatok államosításának indokaként kormányzati szinten elsősorban arra hivatkoztak, hogy az 1947. augusztus l-jén meghirdetett első hároméves gazdasági terv végrehajtásának során szerzett tapasztalatok meggyőzték a kormányt arról, hogy a hároméves terv megvalósításának érdekében elengedhetetlenül szükséges a száznál több munkavállalót foglalkoztató iparvállalatok köztulajdonba kerülése, ugyanis a „terv beruházási, termelési eredményeit nem lehet biztosítani mindaddig, amíg a döntő fontosságú vállalatok állami tulajdonba vételével nem szűnik meg annak lehetősége, hogy az ipar-