Bircher Erzsébet szerk.: KOR-KÉP - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 1. Sopron, 2002)

Katona Klára: „Legfőbb éték az ember”. Bányászügyek, bányászsorsok bírósági és ÁVH iratok tükrében

szempontok szerint értelmezték, hiszen az összmunkásság 22%-át kitevő, mintegy 50 ezer szénbányászati dolgozó az országban nagy tömegben, koncentráltan helyezkedett el, továbbá szervezett együttműködésre is képes volt. Ellenállását tehát adott esetben az ország számára is láthatóvá és érezhetővé tudta tenni. A széntermelés 1949-es csúcsteljesítménye után, amikor a kitermelt mennyiség számottevő növekedése nem következett be és a bányászok elégedetlensége továbbra sem változott, megindult a felelősök felkutatása. Őket pedig, mint oly gyakran a korszakban, a vezető tisztségviselők egyes tagjaiban, jelen esetben a bányamérnökökben vélték megtalálni. A munkások elégedetlenségét izgatásukra, az elégtelen termelést pedig szabotálásukra vezették vissza. A vizsgálatokat az AVH végezte, eredményeik alapján pedig megindult a bírósági eljárás. Az AVH nyomozása egy szabotázsról vagy balesetről szóló jelentéssel vette kezdetét, de előfordult, hogy az ügy későbbi szereplőinek megfigyelését már évekkel a vizsgálat indulása előtt elkezdték. A fellelt iratok arra engednek következtetni, hogy az Államvédelmi Hatóság rendelkezett egy bizonyos sémával az elkövetők személyére vonatkozóan. Különös figyelemmel viseltettek a műszaki értelmiségiek iránt, főleg, ha azok nem a legifjabbak közé tartoztak, tehát már a világháború ideje alatt, vagy azt megelőzően vezető pozícióban voltak. Ok az adott politikai légkörnek megfelelően könnyen válhattak diszkriminált, nemkívánatos személyekké. Anélkül, hogy az egyes esetek részletes elemzésébe bocsátkoznék, szükségesnek látom megemlíteni az ügyek többségének egy közös jellemzőjét: az indok, mely a vizsgálat alapját képezte, az eljárás egésze folyamán nemritkán többszörös transzformáción esett át. Differencia tapasztalható nem egy esetben a vizsgálat indulásakor megfogalmazott gyanú és a vádiratban szereplő vád; vagy ezen utóbbi és az ítélet alapját szolgáltató, megállapított bűn között. A kétségkívül megfigyelhető különbség az eljárások bizonyos szintjeinek „vádjai"" között egyrészt a perek koncepciós voltára, másrészt arra enged következtetni, hogy a bíróság nem fogadta el tényként az ÁVH vizsgálati eredményeit. A Rákosi-korszakban a politikai és a gazdasági élet szereplőivel szemben lefolytatott koncepciós perek teljes feldolgozása még várat magára, ezért még nagyívű áttekintésben sem kísérlem meg jelen sorok között a bányászügyek velük való összehasonlítását. Egy szembeötlő sajátosság viszont mindenképpen említést érdemel: a korszakban tárgyalt, propaganda célokra is felhasznált politikai-gazdasági perekkel ellentétben (mint például a közismert és akkoriban is nagy sajtóvisszhangot kiváltó és érdeklődésre joggal számot tartó Rajk-per, illetve a szénbányászügyekkel több ponton érintkező MAORT-ügy) a szénbányászat bányamérnökeivel kapcsolatos bírósági eljárások nem kerültek a nyilvánosság elé, tehát demonstrációs céllal nem kívánták őket felhasználni. Ennek valószínűleg több oka lehetett, de az ÁVH-t e téren leginkább visszatartó tényezőt a szervezet saját szakértelemhiányában látom. Igaz, ez gyakran nem okozott különösebb megtorpanást az Államvédelmi Hatóság