Bircher Erzsébet szerk.: KOR-KÉP - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 1. Sopron, 2002)
Dr. Simon Kálmán: Visszaemlékezéseim a magyar szénbányászat félévszázadára 1945-1965 közötti autark korszak, az extenzív fejlesztés időszaka
alanyokká váltak. így érthető, hogy a lignit külfejtéses bányászat fejlesztése is késett, de 1956 után mégis utat tört magának. • Emlékeim között ma is élénken él 1952. dec. 16-a, amelynek hajnalán a szuhakállói bányában vízbetörés történt és 17 bányászt zárt el a külvilágtól. Az akkori légkörre jellemző, hogy Péter Gábor, az Államvédelmi Hatóság /AVH/ vezetője személyesen érkezett, több magas rangú munkatársával a helyszínre. A minisztérium részéről Szilárd József gépészeti vezetővel vettem részt a mentési munkálatokban. Részletek a hivatkozott cikkben olvashatók, de az ott kialakult feszült események során Péter Gábort sikerült rávennem arra, hogy a mentés irányítását, a rendelkezés jogát, a telefonokat adja vissza számunkra. így sikerült a 17 bányászt 1952. dec. 22-én 10 óra 35 perckor kimenteni. A közel 7 napig tartó mentési munkálatokat a hivatkozott cikk 121 részletezi, de még itt is hangsúlyoznom kell Bese Vilmos /akkor az olajbányászat vezérigazgatója /Filadelfi János bányamérő, Menyhárt László, Sólymos András a tatabányai mentőcsapat vezetője aktív/ közreműködését. Ebben az időszakban több szovjet szaktanácsadóval kellett együttműködni. Sorrendben: Srajev, Hudoszovcev, Poluektov, Zincsenko, és Tyerentyev. Közülük kellemesebb Sarajevre és Hudoszovcevre visszagondolni, akik kellően visszafogottak voltak, sőt a magyar bányászati viszonyok ismertetésével vitázni is lehetett velük. Ittlétük alatt sikerült kidolgozni a bányaműveletek tervezésének egységes rendszerét /az un. passzportokat/, amely az államosított szénbányászatban meglevő különböző /MÁK Rt, Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. Salgótarjáni Kőszénbánya Rt./ tervezési módszereket szintetizálta. Ebben a munkában a szénbányászati főosztály szakmai csapata sorozatos vitát folytatva vett részt, de külön szeretném kiemelni Husz Nándor munkáját. Zincsenko és Tyerentyev a bányamérői és bányageológiai szolgálat szervezési kérdéseit képviselték. Poluektovról nem sok jót mondhatok. A magyar bányászati viszonyokat nem ismerte, sőt a szovjet bányászatból is csak Donyeck bányászatában /vékony, lapos dőlés, kitűnő fekü és fedü viszonyok, zavartalan széntelepek, stb./ volt járatos. Ennek ellenére megkísérelt diktálni és emiatt nem is egyszer nevetséges helyzetbe került, mint például a karsztvíz-kérdésekben, a vastagtelepi bányászat művelési kérdéseiben. így pl. Tatabányán az iszaptömedékeléses vastagtelepi fejtési térképen nem igazodott el, ezért megkértem a jelenlévő Zincsenkot, hogy vigye el a tárgyalásról. Poluektovnak egyoldalú, csak a Donyeck medence viszonyainak ismeretére korlátozó tudását könnyen megtudtam állapítani, miután 1952 augusztusa és októbere között három alapvető szénmedencét volt alkalmam tanulmányozni. A Kuznyecki -, a Donyecki- és a Tulai szénmedencékben l-l hónapot töltöttem és több bányát, művelési módot ismerhettem meg.
