Bircher Erzsébet szerk.: KOR-KÉP - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 1. Sopron, 2002)
Horváth József: A bányamunka, a munkahelyi széntermelés gépesítése
egyetemi tanár, míg szakértője Korbuly János műszaki igazgató volt. A gyártás feladatát az Országos Bányagépgyártó Vállalat kapta, és 1957-ben el is kezdte a gyártást. A megbízó a Magyar Állam részéről a Bánya és Energiaügyi Minisztérium volt. Az újszerű F-5 gép 1958-ban megjelent láncos felrakóval is, ami azonban nem vált be, így továbbra is az F-4-en megismert ekés megoldást alkalmazták. A tervezés során az alaptípus minden lényeges műszaki egységét áttervezték, megváltoztatták, vagy pontos energetikai és szilárdságtani számításokkal újra méretezték. Néhány főalkatrész egészen új alakban jelent meg az F-5 gépen. Ezek között a legjelentősebb volt a marófej meghajtómotorjainak sorba kapcsolása, kétmotoros kivitele, ahol a motorok összekapcsolt köpenylemezét jövesztőkarként alkalmazták. A gép jövesztőszerszáma. a marófej megtartotta gömb alakját, de a félgömbök tengelyvonalai egyvonalba kerültek, így megszűnt a félgömböknek a fej elülső oldalán ezideig alkalmazott összetartása. Az F-5 gép tervezése és gyártása máimegfontolt és normális műszaki körülmények között folyt, így a típus darabjai megbízható gépekként külföldön is sikeresen terjesztették a magyar bányászat jó hírét. 2.5. A külföldi gépesítés hazai hatása A szénbányászati tömegtermelést biztosító frontfejtési munkahelyek gépesítésének kérdése természetesen nem merült ki a hazai jövesztőgépgyártás gyötrelmeiben. A bányamérnökök közül jó néhányan a külföldön már kipróbált és bevált gépek átvételének voltak a hívei, illetve szorgalmazták azok másolásszerű hazai gyártásának megvalósítását. Az 50-es években a külföldet a hazai hivatalos szemekben a „nagy Szovjetunió" jelentette, így az államközi műszaki együttműködés keretében, ahogy a Szovjetunió bányászata megkapta 1953-ban az F-4 tervdokumentációját, bányamérnökeink részéről is elvárható gondolatnak tünt, hogy a magyar bányászat is részesüljön valami hasonló jóban. Már az 50-es évek elején a Szovjetunió kísérletezési céllal, egy nagyteljesítményű „Dombassz" kombájnt (H16 ábra) küldött Magyarországra, amellyel az első kísérleteket az Oroszlány XVI. és XVII. aknák bányamezőiben folytatták le. A világ bányászatában, de a Szovjetunióban is a réselésen alapuló fejtőgépek alkalmazása, fejlesztése volt ez idő tájt az uralkodó irányzat, azonban újdonságként már a széngyaluk alkalmazásával is lehet találkozni elsősorban a vékony és középvastag lapos dőlésű telepekben. Az 50-es évek elején, Magyarországon három hazai fejlesztésű széngyalu típus volt kísérleti fázisban (Ajtay-Liska-Bocsánczy-Lengyel-féle kombinált széngyalu, a LengyelTörök-Cserni-féle oldalkaros széngyalu, és a Városi-Csapó-féle önjáró széngyalu típus), de 1958-ig egyik sem vált szériagyártmánnyá. A világ bányagépgyártása azonban nem állt meg, hisz 1954-ben üzembe állították az új kettős „Dombassz" kombájnt és új típusként a „Saktyor-1" szénkombájnt is. A
