Lux Pannoniae Esztergom, Az ezeréves kulturális metropolis konferencia 2000. június 15-16-17. (Esztergom, 2001)

TÖRÖK JÓZSEF: Az esztergomi rítus és Szent Gellért tisztelete

három könyörgése, amely egyébként megegyezik a már elemzett három imádsággal. Ami még említésre méltó, az a translatio utólagos bejegyzése a naptárba, február 24-i időponttal. Közismert, hogy a vértanú teteme hét éven át a pesti Szűz Mária-templomban nyugodott, s ez után került Csanádra, az ottani Boldogasszony-monostorban készített, immáron végleges nyugvóhelyre. Az átvitel napja ismeretlen. Kniewald Károly kutatásai folytán ismeretes, hogy Petrus de Natalibus (+1406), vagyis Petrus Natalis velencei hagiográfus, Iesolo püspöke a Catalogus sanctorum etgestorum eorum... című művében február 23-át jelölte meg, mint Gellért vértanúsága napját.

21 Ebből joggal lehet arra következtetni, hogy Szent Gellért átviteli ünnepe, legalábbis néhány templom szerkönyveiben, főként a kultusz központját jelentő Marosvár-Csanád kódexeiben ténylegesen szerepelt február 24-én, a translaáo kitétel nélkül. A velencei szerzőt egy ilyen naptár téveszthette meg, s joggal gondolt halála napjára, hiszen az az elsődleges ünnep minden szent esetében. A gondolatmenetet Kniewald szerint erősítené még az is, "hogy közvetlen ezen mondat előtt Szent Gellért holttestének Marosvárra való átviteléről szól" a szerző Petrus Natalis.

22 "Sed processu temporis inclitus rex Andreas corpus martíris transtulk Morisenam, ubi et miraculis claret. "

23 Ennek az érvnek ellene szól az a tény, hogy a rövid életrajz logikus lezárása az átvitel és a csodák említése. Fölteendő még a kérdés: éppen egy, a Gellérttisztelet kiemelkedő emlékéből, a csanádi kódexből hiányzott volna a szeptember 24-i ünnep említése? Nehezen képzelhető el, hacsak nem fogadjuk el azt, hogy a velencei hagiográfus a XIV. század végén egy hiányos kódexból-kalendáriumból, esetleg szóbeli közlésből-zarándokemlékből merítette értesülését. Szent Gellért tiszteletének liturgikus emlékeit szükségtelen statisztikai szakszerűséggel számba venni. Az eddig elmondottak elégségesen megerősítik azt, hogy a Velencéből jött, hazai földön szentté érlelődött, a Maros-parti püspöki székhelyén önálló alkotó munkát folytató, majd végezetül e budai tájon vértanúságot elnyert püspök liturgikus tisztelete szentté avatásának pillanatától a középkor századain át, sőt az újkorban is a római rítus 1630-as átvételéig méltó volt személye nagyságához, életszentsége kiválóságához.

24