Lux Pannoniae Esztergom, Az ezeréves kulturális metropolis konferencia 2000. június 15-16-17. (Esztergom, 2001)

P. VÉGVÁRI VAZUL Ofm: Prohászka Ottokár esztergomi évei

ket is. Tanítványai és lelki gyermekei szemében Prohászka Ottokár legnagyobb tette valójában az eléjük élt élete volt. Saját lelki életének esztergomi évei érlelték elmélkedéseit az Evangéliumról. Amit azokban az elmélkedésekben leírt, az mind egyben önmaga elé vetített életútjának tanulva tanító élményei, eszmélései és példázatai voltak és lettek. A nagyon is aktív esztergomi rendek szinte sokak szeme láttára nevelték azt a papi karaktert és apostoli embert, aki maga lett önmagának legnagyobb alkotása. Ahogy ennek a Prohászkára való emlékezésnek a mondatai egymásra halmozódnak, valójában csak vázlatosan érinthettem (egy ilyen szoros idő keretben) mindazt, amit a mi Prohászkánk esztergomi éveiről el lehetne mondani. Ismeretes, hogy miközben a nagy szeminárium fiataljaiból lelkes és elkötelezett híveket formált, és az egymást követő fiatal papi generációk az ő serkentésére a magyar katolikus megújhodás harcosaivá alakultak, úgy mint első esztergomi éveinek frusztrációi idején, a 90-es évek társadalmi tülekedései közepett, ismét az egykoriakra emlékeztető és újabb frusztrációk gyötörték. 1898-ban a vágvecsei kerületben a "nép nevében, a nép érdekében" ébresztgette népét, ám a kormánypárti fondorlatok és csalások politikai harcaiban nem sikerült képviselői mandátumot szerezni mégsem. Egy jó időre a lelkesen kezdett és elkötelezetten megélt politikai küzdelmektől visszavonult. Ez az az időszak, amikor a napi politika nagyrészt sekélyes szereplőinek táborából egy egész nemzet szociális gondjai felé fordult a mindig is benne rejlő evangéliumi küldetéssel és régi tudományos szomját, mely szinte határtalan volt, rendre lelohasztva, a tudományos szakirodalom buzgó tanítványa lett. A teológiai disciplinákon érlelődve tanulmányozott, írt és publikált. A Magyar Sionban és az Esztergomban közölt harcias cikkein át leplezte le a kor ultraliberális tanainak követőit és azok sekélyes voltát. Szinte minden megnyilatkozásán átsütött félreérthetetlen szociális érzékenysége. Erről tanúskodik a 30-as éveket kutató Vinkler József püspök is. Esztergomban a régi iratok böngészése közben egy volt szemináriumi munkás visszaemlékezéseivel is találkozott, ö egy dobogókői kirándulásra utalt a kispapjaival tréfáló és barátságosan beszélgető Prohászkára emlékezve. "Tudják tisztelendő urak, - szólt a spirituális kispapjaihoz -, volt idő, amikor a papok fakehelyből miséztek, de arany volt a szájuk és bátran hirdették az Evangéliumot... Ma viszont arany kehelyből misézünk, de fából van a szánk!