Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

leváltották az oroszok, és Falb alezredes lett a táborparancsnok. A németeknek külön parancsnokuk volt, de a magyar táborparancsnoknak voltak alárendelve. Nem alakult ki valamiféle szívélyes bajtársi viszony a magyar és a német tisztek között, ellenkezőleg, nem egy esetben akadt súrlódás, összetűzés a mieink és a németek között. A fogolytábor tisztjeinek összeírása Az úszmanyi fogolytáborba való megérkezésünk és elhelyezkedésünk után pár napra megtörtént az összeírásunk. Ezt néhány orosz nő végezte. Minden tisztről egy négyoldalas kérdőívet fektettek fel. Igen sok kérdésre kellett ezzel kapcsolatban a kikérdezésnél válaszolni (személyi, származási adatok, vagyoni helyzet, foglalkozás, pártállás, baráti kör, katonai beosztás és szolgálat, külföldi kapcsolatok, stb.). Ehhez természetesen tolmácsok kellettek. Akadt is egy-kettőre jó néhány jelentkező, de milyenek? Valójában egyik sem beszélte jól az orosz nyelvet. Tudtak valamennyire szlovákul, szerbül, horvátul, néhány szót, kifejezést oroszul, és valamilyen jobb beosztás reményében jelentkeztek tolmácsnak. Egy olyan kevert szláv nyelven valahogy megérttették magukat az összeírást végző orosz nőkkel, de főleg a polgári foglalkozások, olykor a katonai szolgálati elnevezések tekintetében igen furcsa, gyakran az illető tisztekre vonatkozó káros bejegyzések kerültek a kérdőívekre. Én magam nem jelentkeztem tolmácsnak, noha a szlovák és cseh nyelvet jól bírtam, és az elfogatásom utáni időszakban, a több mint hat hetes vizsgálati fogságom alatt az olykor igen hosszúra nyúlt kihallgatások során már sok orosz szót és kifejezést elsajátítottam, de még többet a két orosz fogolytársamtól. Én mégis igyekeztem magamat távol tartani az oroszoktól, nagyon haragudtam rájuk a családomtól történt elszakítás és a bántalmazásokkal vegyített elhurcoltatásom miatt. Később azonban, úgy 1945 június vége felé véletlenül mégis befogtak az oroszok tolmácsolni, mégpedig legtöbbször az orosz parancsnokságra. Egy alkalommal ugyanis a toronykapu közelében ácsorgott és beszélgetett öt-hat hadifogoly tiszt. Közben bejött a táborba egy Antonov nevezetű, századosi rangot viselő orosz tiszt. Odament ehhez a beszélgető társasághoz, és kérdezett tőlük valamit. Persze, a mi tisztjeink egy szót sem értettek abból, amit mondott, illetve kérdezett a kapitány. Erre föl odaszólítottak az egyik barakkból egy úgynevezett tolmácsot, aki azonban nemigen tudott boldogulni a kapitány kérdéseivel, egész másokat mondott, mint amiket a kérdések tartalmaztak. Antonovnak a "Kak família?" kérdését például így fordította: Hogy van a családja? Holott az oroszban a família szó nem családot, hanem családi nevet jelent. Tehát Antonov azt kérdezte, hogy hogy hívják? Mi a neve? Én elég közel állottam ahhoz a helyhez, ahol ez a párbeszéd zajlott, és minthogy felbosszantott az a merészség, amivel ez a tolmács vállalkozott az efféle tolmácsolásra, odaléptem, és önkéntelenül kijavítottam a fordítást. Erre a kapitány hozzám fordult, és néhány kérdést tett fel nekem. Én pedig ugyan még némi hibával, de a kaptány szerint jól érthetően beszéltem már oroszul, megfeledkezve előző szándékomról, hogy nem akarok tolmács lenni. Ám Antonov kapitány a vállamra csapott, mondván: - Goszpogyin oficer, charasó gavorít po russzki. (A tiszt úr - mert eleinte így szólítottak minket - jól beszél oroszul). Antonov kivitt engem a parancsnokságra, bemutatott a táborparancsnoknak, Krjukov alezredesnek azzal, hogy javasol engem tolmácsnak az orosz parancsnokságra. A csoportunkból akkor már jó néhány hete Gaál Béla huszárhadnagy gyakorolta a parancsnokságon ezt a funkciót, ezt követően azonban én is elég gyakran