Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Életem sorsfordító eseményei Még az elmúlt ötven év távlatában is mély lélegzetet kell vennem, amikor eszembe jut például a Budapesti Nemzeti Szabadkikötőben a 102/18.sz. Munkaszolgálatos Századnál 1944-ben teljesített katonai szolgálatom során előállott vészhelyzetek egyikmásik, verejtéket fakasztó epizódja. A rendszer által üldözöttek megmentéséért folytatott tevékenységemért ebben az időszakban hajszálon függött az életem. Forró perceket, aggodalmakkal telített napokat és éveket zúdított rám és családomra a sors keze, újabb és újabb megpróbáltatásokat 1945. január 15-ével kezdődően is, amikor a Garam folyó alsó folyását birtokba vevő szovjet alakulatok egyik részlege (az NKVD) teljesen alaptalanul a szovjetek elleni ellenállás szervezésében való részvétellel vádolt meg a továbbiakban leírt kritikus éjszakán és az azt követő fogva tartásom alatt. Csak úgy maradtam életben, hogy jól beszélvén a szlovák és cseh nyelvet, valamint ismervén már egy-két orosz szót és kifejezést, komoly tortúrákon átesve tolmács nélkül is meg tudtam magam értetni, és valahogy védekezni tudtam az ellenem felhozott vádak ellen. Csak az elszenvedett ütlegeket kellett kibírnom. Azután pedig a további kihallgatások során a fogva tartás nem emberi körülményeit és a tél kellős közepén a korai éjszaka sötétjében az otthonunkból kiűzött és tőlem elszakított családom bizonytalan sorsa felett érzett lelki fájdalmat, az érte való aggódás kínzó érzelmeit. Mindezek folytatása és életem egyik roppant nehéz időszaka volt a két és féléves szovjet hadifogságom, helyesebben elhurcoltatásom. Az onnét való visszatérésemet megelőzően, majd folytatólagosan már zajlottak a felvidéki magyarság hontalanságának az évei. Megtörtént a magyar államhatároknak a visszaállítása az 1938. évi állapotoknak megfelelően. Körös-körül a visszaállított határokon túl szélsőséges magyarellenes jelenségek, gyűlölettel és bosszúvággyal felfűtött tendenciák érvényesültek. A Trianon utáni utódállamokban széles körű magyarüldözés következett be. A kassai csehszlovák kormányprogram például a magyarokat kollektív háborús bűnösökké proklamálta, ami több tízezer magyarnak Csehországba történt deportálását, a magyar iskolák bezárását, a magyar alkalmazottak, pedagógusok elbocsátását és egyebek között közel 90000 magyarnak Magyarországra történt áttelepítését vonta maga után. - így kerültem én is családommal együtt az újonnan visszaállított Csehszlovákiából Magyarországra 1947 őszén. Az ezt követő életutamnak voltak azután fokozatosan kialakult kisebb-nagyobb magaslatai, de bizonyos mélységei, megpróbáltatásai is. Magyarországra történt áttelepítésünk után 1949. szeptember közepéig a táti általános iskolában tanítottam, majd 1956. december 31-ig Komárom megye tanügyigazgatásánál dolgoztam. Utána, 1957 nyarán az 1956-os magyar forradalomban való aktív részvételem következményeként a tököli internálótábornak és a tatabányai rendőri nyomozószervek börtöncelláinak voltam a lakója. Ennek az utóhatása volt, hogy az életutam és családom sorsa sok negatív vonatkozással megtűzdelve új irányba terelődött, mígnem azután országos felsőbb szervek hozzásegítése folytán "politikai szükségszerűségből" négy évig Pest megyében tanítottam. Pest megyéből, Piliscsabáról 1962-ben áthelyezéssel kerültem az esztergomi Berzeviczy Gergely Közgazdasági Szakközépiskolába, ahonnét 1976-ban mentem nyugdíjba. Azóta még éveken át óraadóként tanítottam esztergomi középiskolákban egyidejűleg szlovák, cseh, lengyel és orosz nyelven fordítóként, tolmácsként és idegenvezetőként tevékenykedtem. Ez utóbbi ténykedésem döntően Esztergom idegenforgalmára terjedt ki, elég gyakran Budapestre és az ország más nevezetesebb