Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

hallatták szavaikat a leigázott "baráti" országokban is, Kelet-Németországban, Lengyelországban, de a legélesebben Magyarországon. Ugyanis nálunk az 1955-i központi vezetőségi párthatározat után, amikor is újra a kemény kéz politikai gyakorlata lépett a felszínre, az első hónapok csendje után a közélet egész területén kezdtek feltörni a forradalom lángocskái, hogy aztán egyszeribe 1956. október 23-án a forradalom viharszele a szovjet csapatok ittléte ellenére lángra lobbantsa az egész országot, követelve az ország teljes függetlenségét és a régóta óhajtott népszabadságot. Mindehhez jelentősen hozzájárult az írószövetség jelentősebb tagjainak éles fellépése. Emlékszem például többek között, hogy milyen nagy hatást váltott ki Déry Tibornak "A talpsimogató" c. munkája. A Megyei Tanácsnál szobáról szobára adtuk ezt a nem nagy lélegzetű, de a közállapotokra elemi erővel rámutató írást. Voltak persze bírálói, mint sok egyéb más, úgynevezett "fellazulásnak", de ezek hangja mindinkább kezdett háttérbe szorulni. Az értekezleteken az egyre tapasztalható bátor hangvételek elleni eddigi kemény fellépések és cselekvések helyett egyre inkább a mérsékelt, sőt önkritikus hang is már megszólalt. Tudtuk azonban, hogy ez a szélsőségesek részéről nem őszinte, a háttérben ezek az elemek összesúgtak, lestek, gyűjtötték a későbbiek során felhasználható adatokat, de ez csak fokozta a forradalmi hangulat további kibontakozását. Mert hát jött, özönlött a fővárosból mind sűrűbben, például a Petőfi-körben kimunkált szellemi táplálék. A szélső baloldal a taktika újabb eszközeihez folyamodott. Kezdte maga is hirdetni, hogy szükség van a visszásságok elleni bátor fellépésre, fel kell tárni a hibákat, hiányosságokat. Ezt tette Tatabányán Kiss Károly, az MDP Központi Bizottságának tagja egy széles körből összeverbuvált ankéton, nagygyűlésen, hogy kicsalják a jobboldal, az ellenséges elemek megnyilatkozásait. Jött aztán a koncepciós perek leleplezése, nyilvánosságra hozatala, majd Rajknak és társainak a felkutatása és temetése Budapesten a Kerepesi Temetőben 1956. október 6-án. Apró Antal a gyászbeszédében a Rajkékra vonatkozó felsőfokú jelzők tömkelegét alkalmazta, kijelentvén, hogy hasonló törvénytelenségek, mint amilyenek Rajkékkai és sokakkal másokkal is előfordultak, soha többé nem fordulhatnak elő. Erre biztosíték a párt, a kommunisták - hirdette Apró Antal. Mi volt a helyzet ebben az időben a Komárom Megyei Tanácsnál, nevezetesen annak oktatási osztályán? A Budapestről nap-nap után kisugárzó politikai rezdülések, az írók változást követelő hangja, a Petőfi-kör felgyorsult tevékenysége, a felgyülemlett visszásságok elleni határozott fellépés, másrészt a párt felső vezetésében tapasztalható kapkodás, bizonytalanság és hasonló jelenségek - mind megannyi olyan tényező volt, amelyek különböző vonatkozásai futótűzként terjedtek, rövidesen átgyűrűztek a vidékre is, így Komárom megyébe is, és bejárták a Megyei Tanács valamennyi osztályát. A szélső baloldaliak kezdtek valami olyasfélét érezni, hogy inog lábuk alatt a talaj, és ez bizonyos nyugtalanságot váltott ki bennük. Éppen ezért egy újszerű, a viszonyokhoz alkalmazkodó magatartásformát igyekeztek felvenni. Új formát, persze a régi tartalommal. Nézzük csak meg, miként hatottak a budapesti mozgolódások Hevesire, a Megyei Tanács egyházügyi előadójára. Mint akit besóztak, jött-ment, orientálódott, merre mit lát, mit hall, és szállította illetékes helyekre az észrevételeit. A másik oldal felé viszont arculatváltást erőltetett magára, de ez nem állt neki jól. Túl primitív volt ahhoz, hogy ezt ügyesen, valamennyire elfogadhatóan csinálja. Ritka egy példánya volt a Megyei Tanács ilyen fajta "dolgozóinak".