Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

- Ti ostobák, nem látjátok, hogy minden jel, azok minden elméleti és gyakorlati vonatkozásai a kommunizmus bukása felé mutatnak. A XX. század második fele egyenlő a kommunizmus teljes bukásával, majd meglátjátok. Nem tudom miért, de Kenderesi Bélának ezek a szavai nagyon mélyen, szinte szóról szóra megragadtak bennem. Felsorolt aztán egy csomó argumentumot, amikre már csak eléggé homályosan emlékszem. De Béla fenti szavai, felajzott egész alakja élesen belém vésődött, érzelmileg erősen hatott rám. íme annak példája, hogy az élet egyik-másik momentuma milyen tartós hatást tud gyakorolni az emberre. És hogy tudnám én azt visszamenőleg megmondani, hogy Kenderesi Béla jövendölése hányszor jutott eszembe. Sokszor, nagyon sokszor, hol az életutam mélységeiben, hol a magaslatain, hol a hadifogságom mókába illő eseményei során, hol a parlamenti fogadáson, vagy akár a Fekete tenger homokján, akár pedig lengyel turistákkal járva az országot, mint idegenvezető. Tény, hogy sokat motoszkált az én fejemben, hogy így lesz-e ez, vagy másként. És ahogy visszaemlékszem, gyakran hajlottam afelé, hogy Kenderesinek talán igaza lesz, bár a Sarló, a csehszlovákiai magyar egyetemi hallgatók baloldali mozgalma ifjúkoromban igen nagy hatással volt rám. Egyet viszont mindig nagyon hiányoltam a szocializmusnak, vagy kommunizmusnak nevezett világban: az általunk értelmezett tisztességet, általában. Ehhez aztán évről-évre sok minden egyéb csatlakozott, pl. a szépnek, vonzónak mutatkozó elméleti tételek gyakorlatban történő cáfolatai, az elmélet és gyakorlat ellentmondásainak kiábrándító, folytonos jelentkezése. Itt van például a KGST-be tömörített országok egymáshoz való viszonyának a kérdése. Azt hirdették, hogy a KGST országok között a teljes egyenlőség elve érvényesül, nem úgy, mint a kapitalista országok tömörüléseinél, ahol a többségi elv dominál. Vajon mely vonatkozásban lehetett volna kitenni az egyenlőségjelet a Szovjetunió és Magyarország viszonyában, kapcsolataik gyakorlati vonatkozásaiban? Ám nézzük tovább az egymást váltó, egyre inkább felgyorsuló események sorozatát. Sajnos, az MDP Központi Vezetőségének 1955. évi márciusi határozatával véget ért az úgynevezett Nagy Imre korszak. Nagy Imrét leváltották, és újra felütötte fejét nálunk a szélső baloldal. Rákosi Mátyás és szektás baloldali köre a párt- és állami életben újra kizárólagos vezető szerephez jutott. Csakhogy ez nem ment zavartalanul és zökkenőmentesen, és főleg nem sokáig, mert már Európában, az úgynevezett népi demokratikus országokban, mi több, a Szovjetunióban is új szelek kezdtek fújdogálni. Hazánkban az új világ kibontakozásának a Nagy Imre korszakban felvillant lángjai ugyan átmenetileg a hamu alá húzódtak vissza, de nem hamvadtak el, ott parázslottak a hamu alatt várva az alkalmat, hogy újra lángokba csapjanak át, és ez nem is túl sokára elemi erővel be is következett. Az 56-os eseményeket már sok-sok vonatkozásban leírták, különféle magyarázatokkal elemezték mindazon jelenségeket, amelyek nálunk 1956. október 23-hoz vezettek, ezért csak emlékeztetőül megemlítek közülük néhányat. 1956 februárjában lezajlott a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa, amely világgá kiáltotta, leleplezte Sztálin égbekiáltó bűneit, és még a mauzóleumból is kitették őt Lenin mellől. A kongresszusról kiadott hivatalos közlemények, de még inkább az egyéb úton kiszivárgott hírek nagy szenzációként futották be az egész világot. Ez természetesen nem maradt hatás nélkül. Megmozdultak az elnyomottak körei, és rövidesen sorra