Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Bandit a parancsnokságra, engem vele együtt mint tolmácsot. Dinnyés Bandi magával hozta azt a lapot is, amit a bátyjától kapott. A kihallgatása három óra hosszat tartott. Rengeteg kérdést tettek fel neki a kihallgató NKVD-s tisztek. Volt olyan kérdés is, amelyet időközönként legalább ötször megismételtek, főleg a vagyoni helyzetére, pártállására, beosztására, baráti körére vonatkozólag. Emlékszem rá, hogy többször emlegették a 400 holdnyi Dinnyés birtokot, a Kisgazda Pártot, mint a reakció tűzfészkét. Szinte nevetséges volt, ahogy a birtokviszonyokra többször visszatérve kérdezgették, hány lovuk, tehenük, mennyi sertésük, egyéb háziállatuk volt, a Kisgazda Párton kívül milyen "szovjetellenes" csoportosulásnak volt a tagja, stb. Többször kérdezgették, kapott-e titokban a bátyjától olyan biztatást, hogy szökjön meg, írt-e titokban valamelyik nyugati állam követségére, hogy mentsék őt ki a szovjetek fogságából, stb. Lefordítottam a lapot, amit Dinnyés Bandi kapott a bátyjától, de az különösebben nem érdekelte a szovjet kihallgató tiszteket, bár feljegyezték. Nem tudom, volt-e ezeknek a tiszteknek tudomásuk arról, hogy Dinnyés Lajos már nem is honvédelmi miniszter, hanem Magyarország miniszterelnöke. Szavaikból, kérdéseikből ilyesféle nem tünt ki, mi természetesen még nem tudtunk róla. Minket aztán nemsokára útba indítottak haza, a "d" betűs Dinnyés Endre azonban kimaradt a menetből. Dinnyés miniszterelnök idehaza megkapta tőlünk öccséről a kellő információkat. Ezt követően két vagy három hónap eltelte után külön futár hozta őt haza Máramaros szigeten keresztül, ahol állítólag jó pár napon át remek ellátásban volt része. Ám menjünk vissza az úszmanyi (magyarosítva úzmányi) fogolytáborba. É/e/mezésün/c Az élelmezésünk elég gyatra volt és eléggé rendszertelen. A levesek közül gyakran szerepelt a káposztaleves némi kevés zsiradékkal és egy-két káposztalevél foszlánnyal megijesztve, továbbá az ugyancsak híg burgonyaleves, céklaleves. A főzelékek is általában hígra "sikerültek", még jó, hogy elég gyakori volt a köleskása. Imitt-amott kerültek a levesbe, a főzelékbe húsfoszlányok is. A tiszti norma szerint naponta és fejenként járt nekünk 60 dkg kenyér, ebből 40 dkg barna és 20 dkg fehér. Döntő többségében azonban csak a barna kenyeret kaptuk meg, de az is gyakran olyan vizes, ragacsos volt, hogy alig lehetett megenni. Járt azután nekünk napi 4 dkg vaj és 4 dkg cukor. Ezzel is úgy voltunk, hogy a vaj helyett amerikai margarint kaptunk, a cukor pedig olykor 8-10 napon át elmaradt. Pedig a sok lötty mellett azt élveztük leginkább, ha a kenyerünket cukros margarinnal kenhettük meg. Egy időben két hétig nem kaptunk cukrot. Aztán sikerült ezt visszamenőleg kieszközölnünk. Volt olyan felelőtlen hadifogoly, aki együltében megette a több, mint fél kg cukrot. Persze aztán nem győzött a latrinára futkosni. Itt jut eszembe az egyik hajónagy (a nevére már nem emlékszem) esete. A bejárathoz közelálló egyik barakkból indult el, és gyors lépésekkel irányt vett a latrina felé. Hallom ám, hogy egyre mondogatja magában: "Istenem, csak most segíts, Istenem, csak most segíts!" Közben mind apróbb lépésekkel haladt előre, de lépésről lépésre egyre inkább lelassulva, az arcizmai pedig feltűnően rángatóztak. Végül eltorzult arckifejezéssel megállt, kezével intett egyet és megszólalt: "most aztán..." mondott egy nagyon csúnyát. Pár pillanatnyi gondolkodás után mégis továbbindult nagy óvatosan, hogy valahol hátul levesse a beszennyezett fehérneműjét és rendbe hozza magát.