Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

rendelkeztek. Volt szerencsénk ezt tapasztalni a Felvidék, Erdély és a Délvidék visszacsatolása utáni "átképzéseken" és a későbbiek során is. Az úgynevezett utódállamok hadseregeiben nem volt ilyen űr a tisztikar és a hadsereg más tagjai között, nem volt az a cím- és rangkórság, mint ami nálunk volt tapasztalható. Vagy ahogyan ezek közül a hivatásos tisztek közül nagyon sokan a parasztokról nyilatkoztak, az egyenesen undorító, felháborító volt. Ám az alezredes úr mégsem ment ellenem panaszra a táborparancsnokhoz, meggondolta magát. Popey - a tábor parancsnoka Nagyon különösnek tűnt fel nekünk azonnal a foc§ani táborba való megérkezésünkkor, hogy ennek a hatalmas fogolytábornak egy alacsony termetű, folyton ordítozó német altiszt a parancsnoka. Az egész tábor Popey-nek hívta. Állandóan egy gumitömlő volt a kezében, és ha valamelyik fogoly magatartása nem volt az ínyére, egyet-kettőt alaposan ráhúzott. Nem volt olyan nap, hogy egy-két foglyot ne vert volna meg, meg aztán sűrűn vagdosta az embereket a fogdába. Jobb volt őt kikerülni, mert minden kákán csomót keresett. Ha pedig talált, akkor vagy verés, vagy a fogda következett. A tábort különböző jelszavak "díszítették". A leghosszabb és a legnagyobb betűkkel kiírt jelszó ez volt: "Adósságodat a Szovjetuniónak jó munkáddal fizesd!" Ez a jelszó a kapubejárattól balra, a drótkerítéssel párhuzamosan, kissé befelé döntötten, apróra tört vörös téglából képzett, jól látható nagy betűkkel és fűkockákkal körülrakva hirdette a hadifoglyokra váró kötelezettségeket. Egyéb jelszavak is voltak írva a tábor területén. Ilyenek voltak többek között a következők: "Világ proletárjai egyesüljetek!" "Éljen Sztálin!" "Éljen a felszabadító dicsőséges Vörös Hadsereg!" "Éljen a hatalmas és legyőzhetetlen Szovjetunió!" Ahogy már említettem, a tábor közepén egy jókora színpad állott. Ott gyakran hangzottak el előadások, kultúrprogram, ének, szavalatok, kisebb jelenetek, zenekari hangversenyek, stb. Volt a tábornak vagy ötven tagú cigányzenekara. Velük búcsúztatták mindig a Szovjetunióba indított hadifogoly meneteket. A kapunál a szovjet táborparancsnokság előtt díszmenetben kellett elvonulnunk, miközben a cigányzenekar játszotta nekünk a Rákóczi indulót. Focçaniban az élelmezésünk változatlanul silány volt. Kukoricakásából olykor adtak elég jelentős adagot, de itt is általában a löttyök domináltak. Teaosztáshoz már kora hajnalban felzavartak. Hosszú sorokban a sarat taposva minimum fél órákat kellett ázva-fázva ácsorognunk, míg sor került az emberre. Néha még többet is. Az utak a tábor területén általában kavicsosak voltak, de a teához vezető út majd mindig sáros volt. Sokat esett Foc§aniban az eső, sokat szenvedtünk a hidegtől, a csúnya esős időktől, az éhezéstől. Végül egy szép napon közölték velünk, hogy minket is indítanak a Szovjetunióba. Indulás a Szovjetunióba - szép ígéretek Az elindításunkat persze megint zabra, fürdés, fehérneműváltás előzte meg, kaptunk tiszta inget, alsónadrágot, kapcát és törölközőt. Akin civil ruha volt, azt le kellett adnia, és helyette katonaruhát meg köpenyt, sapkát kapott. Én ezt megelőzőleg eladtam egy románnak báránybéléses bekecsemet egy fél kukoricakenyérért, a vadászkalapomat pedig öt szem savanyúcukorért. Sietni kellett az üzlet