Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
Ám ha ezeknek a derülátóknak az elméletei gyakran igen naivak is voltak, és magasan a valóság talaja fölött, szinte az űrben lebegtek, egyik-másik esetben a reménykedésnek bizonyos szikráit villantották meg az ember szívében, és egy-két órára elűzték a foglyok környezetéből a csüggedést. A legderűlátóbb hadifogoly, akihez hasonlóval egész fogságom idején nem találkoztam, Ugray huszáralezredes volt. Szinte kéthetenként újabb és újabb határidőkhöz kötötte a hazavitelünket, mindig újabb és újabb "elfogadható és bizonyított" érvekkel alátámasztva. Folyton fogadott is annak ellenére, hogy egyik fogadását a másik után állandóan elveszítette. Én is nyertem tőle vagy 50 hold földet (állítólag odahaza 400 holdja volt) meg egy hízott disznót. De ez már mind az úszmanyi tiszti hadifogolytáborban volt, vele csak ott volt szerencsém megismerkedni. Ám Úszmany még nagyon messze van, a Szovjetunió területén, maradjunk csak egyelőre a Jászberényből történt elindulásunk utáni napoknál. Az utazás viszontagságai Szolnokon, Mezőtúron, Gyomán, Békéscsabán, Köteházán és Lökösházán keresztül robogott, olykor csak mászott velünk a vonat. Úgy április első napjaiban jártunk, amikor is már hallottuk, hogy Magyarországon megszűntek a harcok, és mi ezt követően pár napra hagytuk el az országot egy "rövid időre". Ez volt az a híres, az oroszok által lépten-nyomon hangoztatott "szkóra damoj" (rövidesen hazamegyünk) biztatás. Volt olyan a szerelvényünkben, akinek ez a "rövidesen" közel négy évet jelentett. Hát igen, ez is relatív dolog. Mert ha a fogságban eltöltött 3-4 esztendőt egykét emberöltőhöz, netán az örökkévalósághoz viszonyítjuk, akkor kimondhatjuk, hogy az oroszoknak ezzel a "szóra damój" biztatással igazuk volt. Ipolykiskeszi óta ez a biztatás a dróton belül vagy menetelés közben folyton elhangzott egyik vagy másik orosz részéről itt-ott, vagy amott. És ebben az oroszok nagyon egységesek voltak, lévén azok tisztek vagy egyszerű közlegények. Ilyen ellentétes értelmű és gyakran használt szó volt a "szicsász" is (azonnal, most rögtön). Volt úgy nem egy esetben menet közben, ugyanúgy az utazás során, hogy majd elepedtünk a szomjúságtól, vizet kértünk, olykor már szinte rimánkodtunk egyegy korty vízért. Mi volt az orosz őrök válasza? A "Szicsász" (azonnal, rögtön). És várhattunk arra az azonnali vízre olykor 5-6 órát, vagy még többet is. Emlékszem rá nagyon jól, hogy még Magyarország területén bumlizott velünk a vonat, amikor az egyik állomáson kértünk vizet, mert már nagyon szomjaztunk. Az volt a többszöri válasz, hogy szicsász. Már Erdélyben jártunk, amikor valamelyik kisebb állomáson újra megálltunk, vártuk a szembejövő vonatot. Majd fél óráig ácsorogtunk az állomáson, és újra és újra kértük a vizet. "Szicsász búgyet vada" (rögtön lesz víz) - mondta többször is a vagonunk előtt ácsorgó őr, de újra víz nélkül utaztunk tovább, és lógott a nyelvünk a szomjúságtól. Az egyik idősebb fogolytársunk (akkor 45 éves volt), a derűlátók kasztjához tartozó Pali bácsi már alig lihegett a szomjúságtól a vagon alján fetrengett, és már szólni sem tudott, mire végre a harmadik megállás után beadtak az oroszok a vagonunkba 38 fogoly részére (nem voltunk túlzsúfolva) egy jó félvödörnyi vizet. A "szicsász" orosz valódi jelentését már Zilahy Lajos: a Két fogoly c. regényében helyesen értelmezte a két világháború között. Ez a könyv annak idején nagy szenzációként futott végig a Felvidéken is Pozsonytól Beregszászig, sőt azon túl is. Én is hozzájutottam, és elolvastam. A könyv végére Zilahy egy kis orosz-magyar szótárt is szerkesztett, amelyben az oroszok részéről a foglyok felé alkalmazott leggyakrabban használt szavak valódi gyakorlati jelentését gyűjtötte össze. Az első ilyen szó ebben a szótárban a "szicsász" volt, aminek a gyakorlati jelentése Zilahy szerint az volt, hogy "várhatsz babám, elvárhatsz".
