Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

helyeire. Mint idegenvezető több esetben megfordultam Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is. Ma már, a 80. életévemen túl, javarészt csak idehaza, a város feletti Monteverdi utcai lakásomban töltöm hátralévő napjaimat. Még így is elég sok az elfoglaltságom, esetenként egy-két szakszöveg lefordítása, egy-egy tolmácsolás és a magam körüli háztartási és egyéb munka folytán. Ugyanis egyedül élek ebben a lakásban. Sajnos, 43 éves korában, 1987-ben a szintén pedagógus leányomat, 1993 tavaszán pedig a feleségemet is elvesztettem. Mindketten - kívánságuk szerint - szülőföldünkön, a Felvidéken, az érsekújvári temetőben nyugszanak. Távozásuk kitörölhetetlen, maradandó szomorúságot hagyott hátra bennem, amelyet semminemű örömérzet nem tud elhomályosítani, legfeljebb csak enyhíteni. Ezt szolgálja az ugyancsak Esztergomban lakó testnevelő tanár fiam és családja. Hétvégeken náluk vagyok. Ebben a történelmi helyzetben kezdtem hozzá ennek az emlékiratnak a megírásához. Ehhez azonban legalább fő vonásokban azt is el kell mondanom, hogy mi minden történt velem mindaddig, amíg az életemnek az újságíró szerinti kalandos korszaka elkezdődött, tehát 1944-ig. Az életutam felvázolt nehéz helyzetei, eseményei ugyanis egytől egyig 1944-ben és azt követően következtek be. Ezeknek részletesebb bemutatására is sor kerül, mert így lehet csak megérteni a lényeges vonatkozásaikat, a történetek körüli viszonyokat, tendenciákat. Ezért kívánkozik ide az is, hogy mi volt idáig, honnét, milyen utakon jutottam el 1944 júniusáig, harminc éves koromig. Származásom, gyermek- és diákkorom Származásomat illetően a "honnét", a "honnan" kérdésével kapcsolatban Táncsics Mihály szavai jutnak az eszembe. Ő mondta a következőket: "Nem az a fontos ecsém, hogy honnan jössz, hanem hogy hová mégy." Én nagyjaink tanításait mindig és messzemenően szem előtt tartottam és értékeltem. Ma is ezt teszem. így hát ennek értelmében nem akarom én Táncsicsot sem különösképpen korrigálni. Azonban ehhez a táncsicsi megállapításhoz múltam tapasztalatai és tanulságai alapján mégis hozzáfűzném, hogy a "honnan" kérdése nagyon sok esetben igen fontos tényező, olykor perdöntő is lehet. Ennélfogva nemcsak ildomosnak tartom, hanem feltétlenül szükségesnek, hogy először röviden felvázoljam, honnét származom. 1914. június 24-én, tehát még az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának, I. Ferenc József császár uralkodásának az idejében születtem a Felvidéken a Garam folyó völgyében, a Bars vármegyei Barsendréd községben. Szüleim pedagógusok voltak, a kilencszázas évek kezdetétől nyugdíjba vonulásukig, gyakorlatilag a II. világháborúig az ottani kéttanerös róm. kat. elemi népiskolában tanítottak. Édesapám pedagógus családból származott. Mint kimagasló vezető pedagógus egyéniségnek, a Felvidéken ismert volt a neve. Sok dicsérő elismerésnek és néhány magasabb kitüntetésnek volt a tulajdonosa, így például az MTA több évtizedes kiemelkedő munkásságáért az Akadémia Wodianer díjával tüntette őt ki. Hosszú időn át ő volt a Szlovenszkói Általános Magyar Tanító Egyesület és az Országos Magyar Tanítói Énekkar alelnöke. Édesanyám budapesti elszegényedett nagypolgári családból származott. Nagyapám a Stróbentz Testvérek Festékgyárának volt az egyik résztulajdonosa. Vagyonának egy részét a századforduló táján elveszítette, a megmaradt részt halála után második feleségének az ebbe a házasságba hozott, első férjétől származó gyermekei örökölték. Édesanyám a tanügyi hatóságok, a szülök és a környék pedagógusai előtt is igén jó hírnévnek örvendett, mindvégig élvezte tanítványai szeretetét, tiszteletét.