Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

lekötötték, helyesebben elterelték a figyelmünket sanyarú helyzetünkről, elszórakoztattak, egy-két esetben reménysugarat loptak a foglyok szívébe, de olykor humoros jeleneteket is produkáltak. Összességében ezzel is ment az időnk. Német ellentámadás a Garam alsó folyásánál Ipolykiskeszin az egyik napon távoli, de szokatlanul kitartó ágyúdörejre, harci zajra lettünk figyelmesek, ami a Garam és az Ipoly folyók között húzódó dombvonulat mögül, a Garam folyó irányából hallatszott. Rövidesen megtudtuk, hogy a németek részéről megindult a márciusi nagy garami offenzíva. Újabb foglyokat is hoztak a táborba, akik elmondták, hogy a német támadás közepette az oroszok Bény községet kiürítették, és a lakosságot a Garamtól keletre eső területekre, Ipoly menti községekbe telepítik. Igen megviselt az a gondolat, hogy vajon mi van a családommal. A harci zaj szinte percnyi szünet nélkül napokig folytatódott. Az újabb behozott foglyok azt is elmondták, hogy ádáz harcok folynak Bény és a vele szomszédos Bart község térségében, és a németek előnyomulását nemcsak a tüzérség és tankok, hanem a légierő is sürün támogatja. Alig bírtam magammal a nyugtalanságtól, a családom sorsa miatti kínzó idegességtől. Hogy komoly, sőt súlyos a helyzet, azt nemcsak a hozzánk elhallatszó szakadatlan harci zaj és az újabb foglyok információi igazolták, de a tábor őrzőinek, az oroszoknak a látható nyugtalansága, a velünk való bánásmód megszigorítása is alátámasztották. Valószínűleg az oroszok számoltak azzal is, hogy a németek offenzívája esetleg átcsap az Ipoly völgyébe is, mert a tábor összes foglyát, a tiszti és legénységi egész állományt szinte egyik percről a másikra megnövelt őrséggel ellátva sürgősen felsorakoztatták, és elindították déli irányba. Meglehetősen gyors gyalogmenetben végigmentünk néhány községen, így pl. Ipolydamásdon, Szobon, Nagymaroson, Nógrádverőcén, és nem egészen két nap alatt megérkeztünk Vácra. Itt aztán betereltek minket a váci fegyházba, amelyet akkor az oroszok hadifogolytáborként használtak. Útközben Vác felé az első napi menetelés után estefelé megérkeztünk egy községbe, ahol két nagy kondérból a falu asszonyai kiosztottak minden fogoly számára egy merőkanálnyi valamiféle sűrű főzelék-keveréket. Voltunk jó néhányan, akiknek nem volt evőcsészéjük. Kaptunk hát különböző edényeket, főleg üres konzervdobozokat, amikbe belöttyintették az ételt. Nekem például egy pincékben, kamrákban használt villanyégőt védő üvegbúra jutott, abban kaptam a még forró főzeléket. Persze, a gömbölyded fenekű villanybúrát leállítani nem tudtam, rögtön felborult volna. Ezért váltakozó kézzel fognom kellett, s jól megégettem a kezemet. Étkezés után a padlásfeljárón felzavartak és összezsúfoltak minket egy padlásra. Úgy össze voltunk zsúfolva, hogy csak ülni tudtunk, lefeküdni nem. Nagy erőfeszítésébe került az embernek, míg ki tudta nyújtani egy-két percre a lábát. Az örök éjszaka időnként leadtak egy-egy géppisztolysorozatot, külön-külön egyegy lövést is, hogy a foglyokat állandó megfélemlítés alatt tartsák, megakadályozzanak esetleges szökési kísérletet. Az egyik fogolytársunknak, aki az eresz közelében ült, a felfelé irányított tüzelés során az őrök egyike átlőtte a karját. Ám reggelig nem engedték őt lejönni a padlásról, hiába magyaráztuk lefelé az őröknek, hogy mi történt. Társai ideiglenesen zsebkendővel kötözték be. Csak reggel látta el a sebét egy orosz felcser, amikor mindnyájunkat leparancsoltak a padlásról a továbbinduláshoz. Menetelés közben imitt-amott rövid pihenőket tartottunk. Ilyenkor letereltek minket az út jobb- vagy baloldalára, attól függően, hogy milyen volt a terep. Általában olyan helyeken állítottak le, ahol az örök számára jól belátható volt a terep. így volt ez