Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

1943. szeptember 24-én érkeztem haza Bény-telepre, ahol délután megszületett a kisleányunk, Zsuzsanna. Volt nagy öröm a háznál, annál is inkább, mert Zsuzsika meseszép kisleány volt, Gyulus meg már kezdett szépen okosodni. De szép is volt! Együtt volt a család, csend, nyugalom uralkodott körülöttünk, legfeljebb a változatosság kedvéért egy-egy gyereksírás hangzott fel időközönként, és az is milyen kedves volt számunkra. Családom utolsó hónapjai bényi otthonunkban Hazaérkezésem után pár napig pihentem, odahaza tevékenykedtem, majd pedig megkezdtem Bényben az utolsó tanítási évemet. Ezt még akkor nem tudtam biztosan, de már a hadi helyzetből, a külföldi magyar nyelvű rádióadásokból sok mindent ki lehetett következtetni. Az már erősen kirajzolódott, hogy a németek és szövetségeseik elvesztették a háborút, és ebben mi is nyakig érdekeltek vagyunk. Még élveztük a vénasszonyok nyarának ajándékait, a kellemes ősz eleji napsütéseket, sétáinkon napról napra figyeltük az erdők színesedését, még volt lehetőségem időnként egy kicsit vadászgatni, sőt, feleségem nevenapján, november 19-én még a szokásos évi körvadászatunkat is megtartottuk, de ezt követően rövidesen leesett az első hó, megjött a Mikulás és az utolsó, még zavartalan, hadizajtól mentes karácsonyunk. Volt még disznótor is, nálunk és Balázsyéknál is, akikkel időnként összejártunk, meg-meglátogattuk a Bény-telepen lakó emigrációs lengyel barátainkat, Otowskiékat. Otowski Krakkó városnak volt a főmérnöke, és náluk ismerkedtünk meg a krakkói vajdaság "főispánjával", Timinszki úrral. Otowski Bény-telepen bérelt egy házat és némi földet. Lovai is voltak. A földet feleségével együtt művelte. Timinski a volt Pálffy kastélyban lakott a többi lengyel menekülttel együtt. Ő volt a vezetőjük. Tőlük sok mindent megtudtunk a hazájukat leigázó német csapatok és hatóságok szörnyűségeiről. Otowskiné még a szibériai fogsági állapotokról is tudott egy-két dolgot. Húgát elhurcolták az oroszok, és a Vöröskereszt útján amerikai közvetítéssel kapott róla tudósítást. Időközben a keleti hadszíntér közeledésével párhuzamosan egyre feszültebbé vált a helyzet a Német Birodalom és Magyarország között. Hitler nem sokáig tétovázott, 1944 áprilisában magához hívatta Horthyt, aki még a szuverén Magyarországról indult el Berchtesgadenba, de április 19-én már a német hadsereg által megszállt országába érkezett vissza. Ezt követően a hatalomból sürgősen eltávolították a németellenes erőket, és a német végső győzelem, a rövidesen bevetésre kerülő német csodafegyverek megállíthatatlan diadalát hirdetve igyekeztek az embereket megszédíteni, majd pedig fokról fokra az ország egész területén, de főként Budapesten és térségében a terror eszközeit alkalmazni. Az 1943/44. tanítási évet még végigtanítottam. Szülési szabadságának eltelte után feleségem is csatlakozott hozzám. Kerékpárral jártunk be a községbe tanítani, én pedig még teljesítettem az egyéb tisztségeimmel járó kötelezettségeimet is. Mindkét gyermekünk szépen fejlődött, üdék, egészségesek, helyesek voltak. Sok örömet jelentettek számunkra, de mindezt is mindinkább nyomon kísérte a gondolat, hogy mi lesz, hogy lesz a továbbiakban. Ennek az időszaknak a jelenségeivel a jelen visszaemlékezéseim során nem kívánok foglalkozni, mert ezeket egyrészt idehaza, másrészt külföldön is bőven leírták és különböző szempontból elemezgették. Nagy ennek az időszaknak az irodalmi vetülete, és hogy ez mikor mennyire, milyen mélységekig fog majd tisztulni, azt a jövő nemzedék világa lesz hivatva elbírálni.