Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

terepen. Biztosítani kell a zlj. körzetének zavartalan mozgósítását, el kell hárítani az ellenségnek dél felől kibontakozó támadását, ennek során az ellenséges erőket meg kell semmisíteni, vagy minimális feladatként jelentős mértékben visszaszorítani. Hogyan oldhatná meg kellő sikerrel a zlj. itt elhelyezett egyik századának a parancsnoka ezt a feladatot - tette fel a kérdést a vizsgáztató. Pár perces gondolkodási idő eltelte után felszólították a névsor szerint első karp. tizedest, elképzelésének felvázolása után a másodikat, majd a harmadikat. Mind a három feleletnek a lényege csaknem azonos volt. Azt a taktikát követték, hogy két szakasszal védeni kell a terepet, meg kell állítani az ellenség támadását, a másik két szakasz ügyes elhelyezése után pedig {kukoricások, bokros terep védelmében) oldalba kell támadni és így szétzúzni az ellenséget. - Kinek volna más megoldása? - tette fel a kérdést az ezredes. Rögtön feltettem a kezemet, és elmondtam az elképzelésemet. Ugyanis az előző három megoldásban az erők szétforgácsolását véltem felfedezni, másrészt időveszteséget is. Úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy döntő ütközetről van szó, azonnal teljes kapacitással, minden erőmet bevetve, teljes súllyal, frontálisan kell rácsapnom az ellenségre, nem szabad a század erőit elapróznom. Úgy láttam, hogy tetszett az ezredparancsnoknak az én elképzelésem, de kíváncsi volt még a további állásfoglalásomra. Ezért azt a megjegyzést tette, hogy az általam elmondott megoldással fedezetlen marad a hátam, és ha netán sikerülne az ellenségnek némi erőkkel hátba támadnia, feltétlenül csatát veszíthetnék. Erre én azt válaszoltam, hogy annak elhárítása már nem az én feladatom, hanem a mögöttem levőké. Én ugyanis időben jelentem hátra, hogy bevetem az egész századot, kérem ennek fedezését. A feleletemért dicséretet kaptam, és ezzel az én további szereplésemre nem került sor. Új, különböző feladványok és megoldások következtek a többiek részére. A vizsgáztatás után az ezredes magához rendelt, és röviden elbeszélgetett velem. Ennek során én egy kicsit kipanaszkodtam magam az "átképzésemet" illetően. Három nap múlva karp. tizedessé léptettek elő, közvetlenül a leszerelésem, szeptember 24. előtt pedig hadapród őrmesterré. így zajlott le az én katonai átképzésem a csehszlovák hadseregből a magyar kir. honvédség légkörébe, melynek során sok-sok új tapasztalatra tettem szert az embereknek egymáshoz, az adott közösséghez, a néphez való viszonyának kérdéseiben. Itt még kirívóbban tapasztaltam mindazt, amit már az eddigiekben, hogy milyen komoly tényező Magyarországon a cím-, a rang-, az osztálykülönbség. Itt a katonaságnál persze elsősorban azt, hogy milyen űr tátong a tisztikar és az ország javait termelő nép fiaiból álló legénységi állományúak között. Mint levente körzetparancsnok Már nős ember voltam, mire legközelebb behívtak a katonasághoz. 1941. szeptemberétől 1942. június 30-ig a párkányi 18. Bevonulási Központ állományában teljesítettem szolgálatot. Bény volt az állomáshelyem, tehát otthon laktam, és levente körzetparancsnoki szolgálatot kellett ellátnom. Öt község tartozott hozzám: Bény, Érsekkéty, Kural, Farnád és Nagyölved. Minden községben heti egy foglalkozás volt, ezeket kellett ellenőriznem. Kerékpárral jártam ezekbe a községekbe. A leventeoktatók mindenütt tanító kollégák voltak. Könnyű szolgálat volt ez, egyedül az időjárás kínzott meg időnként, különösen az őszi esőzések és a téli havazások idején. Elő voltak írva bizonyos elméleti és gyakorlati foglalkozások, mi a kollégákkal egyetértve a legnagyobb hangsúlyt a sportkiképzésre helyeztük. Ilyen tekintetben