Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

UTÓSZÓ

UTÓSZÓ Lezárva az elmondottakat, az egészet újra átlapozgattam, ennek során is meggyőződtem róla, hogy írásom anyaga az eredeti célkitűzéseimnek megfelelően javarészt személyes átéléseimre, élményeimre és tapasztalataimra, másrészt megbízható értesüléseimre támaszkodik. Ilyen értelemben ez az írásom érinti az adott időszak fontosabb történelmi eseményeit, azoknak hol országos, hol egyéb szintű vonatkozásait, néhányukat részletekbe menően is. Megírásuk során az volt a törekvésem, amit már a bevezetésben is éreztettem, hogy az olvasó reális képet szerezhessen arról, hogy a XX. század adott szakaszában az ember egyénként, vagy egyik-másik csoportosulásában a különböző pozíciókban miként fogadta, vagy esetleg tagadta a kor eszmeáramlatait és hatásukra miként reagált és cselekedett. A tapasztalt jelenségek bemutatásával és elemzésével próbáltam kielégítő választ keresni arra, melyek voltak azok a tényezők, amelyek döntően hatottak az események forgatagában szereplő emberek, így a magam és következésképpen a családom életútjára, és hogy milyen szerepük volt ebben egyikmásik pályatársamnak vagy elkülönült csoportosulásnak a dolgok alakulásában. Korjelenség volt a régi világ felváltásának az igénye valami újjal. Ennek sodrában jutott el hazánk Trianontól agyongyötörtén a feudál-kapitalista Horthy rendszer után orosz szuronyok árnyékában a szocialistának mondott világ útkereséséig az orosz minta kritika nélküli utánzásával a magyar nemzeti hagyományok és sajátosságok elhanyagolásával. Ezek során a vezetésben túlzott mértékben jelentkezett a politikai hűség gondolata, mint elsődleges szempont, következésképpen a szakértelem esetleges hiányának a figyelmen kívül hagyása (tanügyi főtanácsosi besorolással tankerületi főigazgató kinevezése 6 elemivel). így kerültek a vezetésbe sokszor saját hibájukon és akaratukon kívül eredetileg jó szándékú emberek is, akik aztán sem magukkal, sem a beosztottjaikkal nem tudtak mit kezdeni. Viszont politikailag produkálniuk kellett. Ez pedig a legtöbb esetben nem kívánatos jelenségekhez vezetett. Mit tehetett a helyén meghagyott régi értelmiség, így a pedagógusok zöme? Kereste az új helyzetben az elfogadható rríegoldást, a kompromisszumot az új hatalom képviseletével úgy, hogy közben lehetőleg megőrizze családi és magyar nemzeti jellegű hagyományait. Ez persze nem mindig sikerült. Erősen vajúdó korszak volt ez, amelynek útvesztői és idegeket őrlő ellentmondásai között kellett a pedagógusoknak helytállni nemcsak az ifjúság nevelésében, hanem jelentősen a közélet egyéb területein is, igazodva az újabb és újabb maximalista követelményekhez. Vezető funkcióban még nehezebb volt helytállni úgy, hogy az ember az elvárásokkal valamennyire is szinkronban legyen, ugyanakkor intézkedéseivel a tisztesség határain belül maradjon, és azt fel ne adja. Súlyosbította a helyzetet az a körülmény, hogy a felső vezetést Rákosi szélsőséges klikkje sajátította ki, és az országot gyakran a törvénytelenség állapotába taszította. Nem véletlenül adódott tehát, hogy az ország népe 1956-ban bámulatos cselekvésre szánta el magát. És ha az ismert okok folytán az orosz tankok eltiporták is a magyar forradalmat, annyi haszna is volt többek között, hogy újra a világtörténelem színpadán szerepeltünk, és nyomában nagyot fordult számunkra a történelem kereke, megnyílt végre a lehetőség az ország önállóságának kivívására. Éltünk is vele. Az én generációm nagyjából a magyar történelemnek az írásomban felvázolt részterületein tevékenykedett, én magam pedagógusként különböző helyzetekben és területen négy és fél éven át megyei szintű vezetőként. Mindezek emlékeit hordozom most magamban alapjában véve sebzetten is meglehetősen emelt fővel, ugyanakkor