Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Főhadnagyi rendfokozattal valamelyik ukrajnai részlegnél teljesített szolgálatot. Ukrajnából - valószínűleg az alakulatával - Nyugatra távozott, ahonnét azonban már 1945-ben egy megrakott lovasszekérrel szerencsésen hazaérkezett. Sokat profitált ebből a frontszolgálatból is. Az ellene indított peres eljárás nem folytatódott, de a pedagógusokat igazoltató bizottság elmarasztaló határozata folytán Komárom-Esztergom megyében nem taníthatott. Néhány hónap múlva valamilyen összeköttetés útján Siófokon kötött ki családjával együtt, ahol aztán az ottani általános iskolánál állást kapott. Siófokon a vasútállomáshoz közel vásárolt egy szép kertes házat, és egy nagyon értékes telket, amely fenyőfákkal volt beültetve. Életművész volt a maga nemében. Soha semmiből nem csinált lelkiismereti kérdést. Tudomásom szerint ő is és felesége is Siófokon halt meg. Javaikat két gyermekük örökölte. Közel a konfliktusokhoz Visszautalva az elmondottakra el-elgondolkozom azon, hogy milyen nehéz korba születtem is én bele, és mióta csak érzékelem a világot, a körülöttem zajló eseményeket, jelenségeket, közülük valahogy majd mindig azokhoz kellett közel kerülnöm, vagy éppen beléjük csöppentem, amelyek bizonyos konfliktusokat hordoztak magukban, vagy ilyeneket szültek. Sok-sok ilyen konfliktushelyzetnek voltam a tanúja, számtalan esetben a részese, amelyek számomra komoly leckét, megpróbáltatást jelentettek. Már gyermekkoromban előfordult több ilyen esetet tudnék felhozni, amelyek némi lelki megrázkódtatást is előidéztek bennem. Az efféle eseteknek a súlya és jelentősége életkorom előrehaladásával és társadalmi helyzetem alakulásával párhuzamosan növekedett. Gyakran tettem fel magamban a kérdést: miért van ez így, vagy úgy, miért kell ezt vagy azt így csinálnom, amikor én a legjobb tudásom és szándékaim mellett másképpen látom a dolgot. Kevésbé tudtam a dolgokkal megalkudni, mint a hozzám hasonlók. A választ legtöbbször magamnak kellett kiokumulálnom, ha ugyan sikerült. Könnyű volt ez a katonaságnál, ott az őrmester röviden és határozottan választ adott minden esetleges "miért"-re: azért, mert ez a parancs! Apropó, katonaság! Tizenkét évig voltam a bényi tantestületnek a tagja, 1933-1945ig. Ebből hat évet vitt el tőlem három hadsereg: két évet a csehszlovák köztársasági, másfél évet a magyar királyi és két és fél évet a szovjet hadsereg (elhurcoltatásom, fogva tartásom). Katonai átképzésem a magyar királyi honvédségnél A csehszlovák hadseregbeli szolgálatomról már esett szó. Arról is, hogy a Felvidék visszacsatolása után katonai átképzésen is részt kellett vennem, utána pedig több esetben behívtak különböző alakulatokhoz. Átképzésre Nagyatádra hívtak be a "M. kir. Nagy Lajos király Honv. Gyalogezred" III. zászlóaljához 1939. augusztus 14-én. A behívómon tartalékos zászlós rendfokozat volt feltüntetve. Úgy is fogadtak ott engem. Kora délelőtt érkeztem Nagyatádra. Nem volt nehéz csomagom, ezért elsőként megnéztem magamnak a várost, lássam, hogy hová vezényeltek engem. Megittam egy feketét, aztán beballagtam a laktanyába. A kapuban álló őr (egy gyalogsági tizedes volt) feszesen tisztelgett, és keményen összevágta a bokáját, amikor elolvasta a behívómat.