Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
Bény-telepnek jól felszerelt iskolája volt tágas előcsarnokkal, szertárhelyiseggel, mellette pedagógus szolgálati lakás tágas füves udvarral, baromfiudvarral, melléképületekkel és különböző nemes fajtájú gyümölcsfákkal beültetett jókora nagy kerttel. Szép nagy kultúrház is épült a telepen beépített színpaddal, ezt azonban 1938-ig, a Felvidék visszacsatolásáig már nem tudták teljesen befejezni. A Pálffy birtokból való kisemmizés természetesen fájt az itteni magyar lakosságnak, főként azoknak, akik joggal voltak már évszázados várományosai ezeknek a grófi földeknek, hiszen sok-sok generáción át az elődeik, majd még ők maguk is művelték azokat jobbágyként, zsellérként, béresként, vagy akárcsak egyszerű bérmunkásként. Ennek a felfogásnak a hangja szólalt meg Dr. Porubszky Géza kéméndi plébánosnak, a Magyar Nemzeti Párt országgyűlési képviselőjének egyik Bényben elmondott választási beszédében. - Mi magyarok - mondta Dr. Porubszky Géza kellő hangsúllyal - addig nem nyugodhatunk, amíg a volt Leánd-pusztán a piros tetejű házakban nem magyarok laknak és a hozzájuk tartozó földeket nem magyar emberek birtokolják mint ennek az országnak egyenrangú polgárai. Az elsődlegesség őket illeti, elődeik és sokan közülük maguk is ezeknek a földeknek a művelői voltak. Jól emlékszem ezekre a bátor szavakra, jelen voltam Bényben ezen a választási nagygyűlésen e szavak elhangzásakor. A visszacsatolás után a cseh és morva telepesek önként és háboríthatatlanul elhagyták a lakótelepet, ami azután a magyar kincstár tulajdonába ment át. A 28 gazdasági egységet később a magyar hatóságok csak részben osztották szét bényi és környékbeli parasztok között, jelentős részét néhány protekciós "úriember" kapta meg. Az üresen hagyott iskolaépületet és a hozzáépült pedagógus szolgálati lakást vitéz Perinay László, nyugalmazott csendörtiszt használta fel csirkenevelésre. Ezt azután 1941-ben a VKM tulajdonaként én vettem bérbe az esztergomi tanfelügyelőségtöl. Komoly pénzünkbe és sok munkánkba került az épületek rendbehozása, felújítása. A csirkenevelés sok kárt hagyott maga után. 1945. január 15-ig, az oroszok által történt kilakoltatásunkig laktunk ebben a lakásban. 1941-től kezdve a tanítás szorgalmi idejében - dacolva az időjárás viszontagságaival - innét, tehát Bény-telepről jártunk be tanítani a bényi iskolába mikor gyalog, mikor kerékpárral. Mégis úgy emlékszem erre azt időszakra, mint életem egyik legboldogabb szakaszára. Bény-telepen született mindkét gyermekünk: Gyula 1942-ben és Zsuzsanna 1943ban. Mindketten pedagógusok lettek, Gyula testnevelő tanár, Zsuzsa pedig magyartörténelem-testnevelés szakos tanárnő, később magyar-történelem szakos szakfelügyelő, ill. szaktanácsadó. Zsuzsánk sajnos, a legnagyobb bánatunkra 1987ben tragikus körülmények között fejezte be az életét. Nagy tudású, kiváló pedagógus, a magyar anyanyelvi és történelemoktatás szerelmese szállt vele a sírba. Feleségem szüleinek hathatós anyagi segítségével és a magunk erejéből igen szép családi otthont teremtettünk magunknak értékes stílbútorokkal, szőnyegekkel, művészektől vásárolt képzőművészeti alkotásokkal, könyvekkel és jól felszerelt háztartási kellékekkel. A tágas baromfiudvaron a családnak tojással és hússal való ellátása érdekében baromfit tartottunk, és sertést hizlaltunk. Ehhez járult még egy-egy nyúl, fácán és fogoly, amiket időnként a vadászterületünkön lőttem a család részére. Pedagógiai tevékenységemet a Felvidék visszacsatolása után többször megszakították a különböző átképzésekre történt behívásaim. Néhányszor belső szolgálatra a honvédséghez is behívtak hosszabb-rövidebb időre, inkább csak egy-két hónapra. A frontra - szerencsémre - nem küldtek ki.
