Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Házasságom, családi otthonunk kiépítése Bény-telepen 1940. július 16-án házasságot kötöttem a már említett érsekújvári származású kolléganőmmel, Tatárik Erzsébettel, akinek nevét már előzőleg, éveken át felmutatott kiemelkedő sportteljesítményei fémjelezték és tették ismertté (gyorsúszás, műugrás, evezés), de ugyanúgy a pedagógiai rátermettsége és kimagasló tevékenysége is. Impozáns külső megjelenése, feltűnően szép alakja, mosolygós szép kék szeme, szőke haja már az első találkozásunkkor felkeltette az érdeklődésemet. A későbbiek során aztán kitűnt, hogy sok tekintetben azonos nézeteket vallunk, azonos a véleményünk a körülöttünk lévő világ jelenségeiről. Emellett roppantul megragadott engem kolléganőm széles körű érdeklődése, olvasottsága, józan ítélőképessége, derűs életfelfogása. Csupa derű volt mindig, csupa mosoly. Csakúgy mint én, nagyon szerette a természetet, a hosszú, nagy sétákat, a kirándulásokat. Szerette és élvezte az élet szépségeit. Igen kifinomult volt az ízlése, szépérzéke nemcsak öltözködésének eleganciájában mutatkozott meg, de megnyilatkozásainak sok különböző egyéb vonatkozásaiban is. Környezetének közkedvelt egyénisége volt. Egyik szerfelett kedvelt időtöltése, szinte alapeleme volt a sportolás, minden évszakban ki tudta választani a legalkalmasabbikat. Főleg a vízi sportokat kedvelte, azokat versenyszerűen űzte Érsekújvár színeiben. Jó néhány aranyérem tulajdonosa volt. Édesanyját nagyon szerette, ugyanúgy családi otthonát. Minden szombaton és az ünnepekre mindig hazautazott. Amíg nem voltunk házasok, a nyarat is odahaza töltötte a Nyitra partján, kivéve egy-két hetes utazást országon belül és külföldre, hogy távolabbra is kitekintése legyen. Határozott egyéniség volt, aki soha nem riadt vissza az élet nehézségeitől, és ahogy a továbbiakban látni fogjuk, a háború alatt a legsúlyosabb helyzetekben is hősiesen helyt tudott állni gyermekei, édesanyja és testvérei védelmében. Az esküvőnket Érsekújvárott tartottuk meg, a város főterén lévő nagytemplomban. Zoli bátyám volt a tanúm, a menyasszonyomé pedig az ő unokaöccse, Mohácsi Gábor, a MÁV későbbi főügyésze. Az esküvői vacsora feleségem szüleinek a lakásán volt (Széchenyi u. 62.), amelyen a szüleink és családjaik tagjai vettek részt Imre bátyámat kivéve. Ő akkor még Szlovákiában lakott, mint a Tátra-Ringhoffer cég igazgatóhelyettese. Esküvő után Balatonbogláron voltunk nászúton, majd mindketten Esztergomban felvidéki pedagógusok átképzésén vettünk részt. A nyár további részét Érsekújvárban, feleségem szüleinél töltöttük. Sokat fürödtünk az apósom által létesített strandon, szép csónaktúrákat tettünk a Nyitra folyón, kerékpárral kirándulgattunk a környékbeli falvakba. 1940. szeptember 1-től azután Bényben folytattuk a tanítást. Saját lakásunk egyelőre még nem volt. Egy évig albérletben laktunk Újlaki néninél, a bényi elemi iskola volt igazgatójának az özvegyénél, utána pedig a községtől 2 km távolságra lévő Bény-telepi volt szlovák iskolának a pedagógus szolgálati lakásában. Bény-telep, Bény községnek ez a lakótelepe valamikor a Pálffy grófok tulajdona /olt, és Leánd-pusztának hívták. A húszas évek elején, a csehszlovák földreform keretében a nagybirtokokat felosztották, így a Pálffyak bényi birtokait is: Leándpusztára 28 morva és cseh családot telepítettek a számukra felépített házakba családonként 50 kat. hold föld juttatásával. A lakó- és gazdasági épületek körül terjedelmes, nemesített gyümölcsfákkal beültetett kertek voltak. A lakótelepen épült és gépekkel felszerelt tejcsarnokból naponta szállították a tejtermékeket a telep mellett kialakított vasúti megállóról különböző helyekre.