Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Eme kirohanásom után az asztalnál mellettem ülő Győri N., miniszteri kiküldött hirtelen elém tolt egy cédulát, amelyen a következőket olvashattam: - Vigyázz, légy óvatosabb, feljegyzések történtek! A beszámolóm után az én merészebb hangvételem felbátorított egy-két hozzászóló igazgatót arra, hogy ők is határozottan foglaljanak állást a pedagógusok sérelmeit illetően. A párt és az MNDSZ kiküldöttje a felszólalóknak a pártra, tanácsokra vonatkozó negatív megjegyzéseit igyekezett visszautasítani, az én beszámolómban elhangzott bírálatra azonban nem reagáltak. Ott nem, utólag annál inkább. A kizsákmányolás szó részemről történt használatát rendszerellenes uszításnak minősítették. Kibírtam. Egyébként nem ez volt az egyetlen ilyesféle eset, de minél közelebb értünk 1956 októberéhez, annál mérsékeltebb lett a párt és a tömegszervezetek előzőleg igen éles hangú funkcionáriusainak a szava. Persze, azért nem általában. Én magam mindig minden lehetőséget igyekeztem felhasználni a pedagógusok tekintélyének visszaállítására, megőrzésére. Pedagógus részről ennek eszközéül tekintettem a pedagógiai tevékenység színvonalának emelését, az ebben való igényesség mértékletes növelését. Ezt szolgálták a megyei tanügyigazgatási hálózaton belül magának a megyei osztálynak a dolgozói, a járási és városi osztályok és a pedagógusok jeles tagjaiból kiválasztott megyei és járási szakfelügyelők. Ma is a leghatározottabban állítom - amit néhány időközbeni minisztériumi megállapítás is alátámasztott - hogy a pedagógiai munka minden szakterületének irányítása Komárom megyében már 1952-től kezdve mindinkább figyelemre méltó elméleti felkészültséggel és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező, éppen ezért a pedagógusok előtt általában megfelelő tekintélynek örvendő, elismert pedagógusok, esetenként kimagasló szakemberek kezében volt. Hasonlót lehet mondani az iskolák igazgatóinak többségéről. Arra törekedtünk, hogy minél több alkalommal találkozzunk velük. Úgy értékelem, hogy a személyes találkozásaink is jól szolgálták a fent említett összehangoltságot. Alig volt olyan iskola, amelyiket magam is legalább két esztendőnként egyszer ne látogattam volna meg. Más volt az élő kapcsolat, mint ami az adminisztrációs munka útján állott fenn. Az élő kapcsolatok bővítése érdekében mérsékelni kellett az "aktagyártást", emellett gondom volt arra is, hogy az osztály adminisztrációs tevékenysége tartalmilag és formailag is minél színvonalasabb legyen. Abban a tekintetben is mindinkább előbbre jutottunk, hogy a felügyelet szinthez méltó hangvételt alkalmazott az iskolalátogatások során. Nem lehetett megalkudni olyan hangvétellel, mint amilyet - igaz, még 1952-ben - alkalmazott az egyik szakfelügyelő az óralátogatás tapasztalatainak megbeszélése alkalmával Kisbéren. A következőkkel kezdte a tanítási óra elemzését A. G.: - Ha én olyan gyenge lábon álló pedagógus volnék, mint te, akkor inkább beállnék a WC-be, meghúznám a zsinórt és leereszteném magamat, semmint odaállnék ilyen tudással a tanulók elé. Hasonló panaszok más iskoláktól is érkeztek ellene. Egyébként jó tudású pedagógusról volt szó, de az ilyesféle megnyilatkozásai folytán nem volt eléggé diplomatikus, főleg nem tapintatos a szakfelügyeleti munkákban. Visszakerült az iskolájához. Sok-sok esemény, kiáltó ellentmondások és biztató jelenségek keresztezték egymást ezekben a különböző tarkaságokkal megtűzdelt, furcsaságokkal teleszórt, szinte állandósult nyugtalansággal is jellemezhető ún. átmeneti évtizedeknek a világában. Talán ezernyi oldalt is kitenne, ha mindent leírhatnék, ami bennem van