Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Imre bátyám és a család Margit nénimtől megtudtam, hogy idősebbik bátyám, Imre Budapesten a csehszlovák Kotva elnevezésű cégnél dolgozik, mint magyar alkalmazott. Közgazdászként volt ott alkalmazásban, ehhez hozzájárult az is, hogy anyanyelvi szinten beszélte a cseh és a szlovák nyelvet, ezen kívül tudott németül, valamennyire angolul és franciául. Prágában végezte el az egyetemet az első Csehszlovák Köztársaság idején. Természetesen még a délelőtt folyamán felkerestem őt a hivatalában. Mindketten régen vártuk már ezt a pillanatot, testvéri ölelés és viszontlátás örömét. Ő elmondta, hogy feleségem ez év április elején éjszaka az én egyik volt pozsonyi osztálytársam segítségével átszökött Érsekújvárból Magyarországra. Mint menekült tanítónőt a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium Tát községbe, az ottani általános iskolához osztotta be tanítani. A szüleim és Sándor öcsém akkor már Taton laktak. Édesapám még 1945-ben a szlovákiai magyarüldözés elől átszökött Magyarországra, utána édesanyám hivatalos kiutazási engedéllyel jött át, és így vasúton áthozhatta a még megmaradt ingóságaikat. Sándor öcsém még az ország területén megszökött az oroszok fogságából, és ugyancsak mint menekült tanító, a táti általános iskolánál kapott tanítói beosztást. Feleségem ezért is kérte a beosztását a táti általános iskolához. Szüleimnél lakott, két hónapot tanított is, a nyári szünidő megkezdése után pedig visszaszökött a gyermekeinkhez Érsekújvárba. Bátyám elmondta továbbá, hogy Zoli bátyámat az oroszok Székesfehérvárról hazaengedték a hadifogságból, visszakerült a Pénzügyminisztériumba, és most Pozsonyban van az áttelepítési ügyeket intéző magyar meghatalmazott hivatalában. Ő különben jogász volt. Sári húgom a férjével együtt még Barsendréden van, de ugyancsak át fognak települni. A férjét a szlovákok mint volt leventeoktatót sokáig becsukva tartották. Gyuszi öcsém még szovjet hadifogságban van, Miklós öcsém pedig Nyugaton az amerikaiak fogságában. Gyuszi öcsém ugyancsak pedagógus volt, édesapánk utódjaként Barsendréden tanított, a nánai páncélosoknál szolgált, és Ausztriában esett orosz fogságba. Amikor 1947-ben hazatért, elmesélte, hogy Ausztriából áthozták őket Magyarországra, hogy majd megkapják a "bumáskát", és azzal mehetnek haza. Amint aztán beterelték őket a drót mögé, többé nem esett szó a bumáskáról és egyebekről, kivitték őket a "nagy tanulmányútra". Miklós öcsém a marosvásárhelyi katonai reáliskola növendéke volt, az egész iskolát kivitték Nyugatra, ott az amerikaiak fogságába estek. Többen hazajöttek közülük, ő az oroszok miatt egyelőre nem jött haza. Később kivándorolt, és megszerezte az amerikai állampolgárságot. Imre bátyám tehát elszámolt nekem az egész családdal és meghívott magához, lakjam nála, amíg Taton keresztül valahogy hazakeveredek Érsekújvárba. Oda egyelőre csak egy táviratot adtam fel, amely így hangzott: "Megérkeztem Budapestre, Taton keresztül jövök haza." Természetesen Tátra is táviratoztam a szüleimnek, hogy megérkeztem, és hogy másnap jövök. Imre bátyámnak akkor már volt egy társbérlete a Szilágyi Erzsébet, azaz hogy 1945-ben Malinovszkijra átkeresztelt fasorban, a Schulek családdal. Az egyik öltönyét átadta nekem, a katonaing helyett egy normális inget, nyakkendőt. Egyszóval mindazzal ellátott, amire szükségem volt ahhoz, hogy újra civil életet élhessek. Még aznap délután bementem a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba, ahol a legnagyobb meglepetésemre Dr. Krammer Jenővel, volt érsekújvári gimnáziumi tanárral találkoztam. Ő akkor már áttelepült Magyarországra, és a Minisztériumban