Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Az orvosok mintaképe Hadifogságom legszebb időszaka volt az itt eltöltött egy hónap. Az első héten átestem a különböző vizsgálatokon. Maga az orosz orvosnő, a kórház vezetője is alaposan megvizsgált már a második napon. Róla csak a legjobbakat mondhatom. Túlzás nélkül mondom, hogy az orvosok mintaképeként áll előttem még ma is. Olyan 40 év körüli középtermetű szőke hölgy volt, aki minden tekintetben a hivatásának élt. A kórház rendjére, tisztaságára nagy gondot fordított, és ezt elvárta a két beosztott orvosától és a nővérektől is. Minden beteget alaposan megvizsgált, gyógykezelés és gyógyszerellátás tekintetében elment a legvégsőkig. A betegek többsége vérhassal feküdt ebben a kórteremben. Jól emlékszem rá, két alkalommal is előfordult ottlétem alatt, hogy hordágyon hozták be a szinte csontig lesoványodott beteget. Az első az volt a beteg lemosása és ágyba fektetése után, hogy a főorvosnő felvette az adatait, rögtön adott neki infúziót. Majd kikérdezte részletesen, hol, melyik munkahelyen dolgozott, ki volt ott a parancsnok, milyen volt az ellátás, a bánásmód, mióta beteg, kapott-e valami gyógykezelést, gyógyszert, stb. Szörnyülködött rajta, hogy egyes helyeken milyen állapotba sodorják a hadifoglyokat, hogy bánnak velük, és ilyen esetekben rögtön fel is jelentette az illetékeseket. Pedig ezek a betegek németek voltak, tetejébe az egyik SS katona, de ö csak az embert nézte bennük. Volt úgy, hogy fél órákat ücsörgött egy-egy beteg mellett, és egyik-másik súlyosabb esetnél óránként megjelent az illető ágyánál. A sír széléről hozott vissza az életbe nem egy súlyos beteget, és állította talpra. Be kell vallanom, hogy én viszont elég hosszú ideig félrevezettem őt is, meg a másik két orvost. Az első heti vizsgálatok és gyógykezelés után én már tulajdonképpen rendbe jöttem, de nem volt kedvem elhagyni a kórházat. Jókat aludtam, jól elbeszélgettem Könczey Tónival, aki egy igen kedves pesti fiú volt, olvasgattam Csehovot, Lermontovot, Gorkijt, és nagyon élveztem az ablakon keresztül a tavaszodó Kaukázus látványát, fényjelenségeit, élesedő napsütéseit. Székletminta vásárlása kenyérért Az orvosoknak folyton panaszkodtam, hogy fáj a hasam, a hőmérőt még a takaró alatt mindig feldörgöltem 37,2 - 37,4 C°-ra. A székletminta bemutatásával meg az volt, hogy már a negyedik napon megismerkedtem a WC előterében egy Johann nevezetű német tizedessel, akinek krónikus hasmenése volt, és amikor esetenként be kellett mutatni a székletmintát, titokban a WC-n tőle vettem meg 20 dkg fehér kenyérért a bemutatandó székletet. Ő ajánlotta ezt fel nekem, amikor elmondtam neki, hogy én már kezdek rendbe jönni. így aztán a hasi panaszaim, apróbb hőemelkedéseim és az időnkénti székletvizsgálat alapján az volt a látszat, hogy van valamiféle hasi nyavalyám. A harmadik hét vége felé tartottunk, amikor hoz az ágyamhoz az egyik nővér egy széket, egy tálat, meg egy ménkű vastag gumicsövet. Jöttek aztán az orvosok, és akarva, nem akarva le kellett nyelnem a gumicsövet. Kezdetben nem ment, de aztán csak belém gyömöszölték, úgyhogy majd kiugrott a két szemem. Gyomormintát, aztán meg vért is vettek újra tőlem. Pár nap múlva megjöttek a laboratóriumból a leleteim, a normálisnál több voit a gyomorsavam. Én aztán kezdtem mérsékelni a hőemelkedéseimet, meg a hasi fájdalmakra se panaszkodtam már olyan gyakran, és minthogy a székletvizsgálatom sem mutatott ki coli baktériumokat, a negyedik hét végén visszamehettem a táborba. A főorvosnőnek