Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

legfeljebb egy-két kevésbé sérült épület ablakait üvegezték, vagy deszkázták be. Kevés férfivel találkoztunk, inkább csak öregekkel meg háborús sebesültekkel, akik könnyű szolgálatokra voltak beosztva. A munkahelyeken zömében asszonyok meg hadifoglyok dolgoztak. Az emberek általában le voltak rongyolódva és láthatólag ki is voltak éhezve. Igen lehangoló, szomorú látvány volt számunkra, ami munkába menet naponta elénk tárult. A város peremén egy olyan terület mellett vezetett az utunk, ahová a mészárszékről vagy mészárszékekről kihordták a levágott állatok ürülékét, hasznavehetetlen bélcafatait. Nap mint nap láttuk, hogy ebben vaspálcákkal turkálnak az emberek, és a fellelt bél- és egyéb cafatokat a magukkal hozott vödrökbe, de inkább nagyobb méretű konzervdobozokba rakosgatják. Elgondolkodtunk rajta, hogy mire viszi rá az éhség az embereket, és hogy mindez a háború következménye. Igen, ilyen látványok során eszmél fel az ember igazában, hogy mire vállalkoznak a háborúk kirobbantói, és hogy a háború valóban a legnagyobb bűn az emberiség ellen. A voronyezsi repülőgépgyár igen nagy területet foglal el. Oda vittek minket naponta dolgozni, a gyárnak abba a részlegébe, ahol akkor nem folyt termelés. Ott láttuk egyébként a szabad ég alatt ledobálva és az enyészetnek átadva valamelyik német Messerschmidt repülőgépgyár modern, precíziós gépeinek nagy tömegét. Még ottlétünk alatt is szállítottak oda hatalmas járművekkel különböző, szinte vadonatúj, nagy értékeket képviselő gépeket, és dobálták le, esetenként darukkal emelték le azokat a puszta földre. Legalább betakarták volna ezeket a gépeket, de erre azt mondták, nincs mivel. Munkamegtagadás Voronyezsben Mi a repülőgépgyár területén nagyon nehéz munkát végeztünk. Hatalmas és igen nehéz keményfa rönköket kellett a vállunkon egy nagy, üres csarnokba behordanunk, és ott össze kellett azokat raknunk. Majd leszakadt a vállunk, és munka után alig tudtunk hazatántorogni. A táborban meg csak a híg löttyök meg a fűtetlen szálláshelyünk vártak ránk. Mindezt egy ideig, közel két hétig csináltuk, azonban az egyik napon megbeszéltük, hogy a továbbiakban nem vonulunk ki, megtagadjuk a munkát. Nagy konsternáció keletkezett az orosz tisztek soraiban, az orosz parancsnokságon. Jöttek először a különböző ígéreteikkel, hogy amennyiben felvesszük a munkát és továbbra is rendesen dolgozunk, feljavítják az élelmezésünket. Meg aztán, hogy a normákat valamennyire leszállítják, és ha normán felül teljesítünk, akkor rubelt is kaphatunk. Azt is sűrűn emlegették, hogy aki dolgozik, az hamarább hazakerül a fogságból. Mi arra hivatkoztunk, hogy tiszteket csak önkéntes jelentkezés alapján lehet dolgoztatni, és a munkájukért külön juttatás jár nekik. Az oroszok viszont erről nem akartak hallani, az önkéntességet különböző érvekkel elutasították. Minthogy a munka megtagadása mellett továbbra is kitartottunk, felére csökkentették a napi kenyérfejadagunkat. Másnap újra nem vonultunk ki. Erre az oroszok taktikát változtattak, és szigorú parancsot adtak a kivonulásra. Mi ezt még mindig egyöntetűen elutasítottuk. Kb. 250280 volt a mi létszámunk a már előzőleg is ott dolgozó hadifogoly tisztekkel együtt. Félóránként jöttek az oroszok a különböző fenyegetőzésekkel. Tudják - mondották-, hogy többségében jó szándékú emberek vagyunk, és biztosan belátjuk, hogy ami kárt