Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Mi morgolódtunk, tiltakoztunk ez ellen a munka ellen. Mert ha rendelet szerint járunk el, akkor újra át kell helyezni jó néhány sírt, olyanokat is, amelyekben már halottak vannak eltemetve. Aztán az elplanírozott sírok helyett az első parcellában kell új sírokat, ill. sírhalmokat emelni. Hivatkoztunk a nagy hidegre, a mélyen lefagyott földre meg a nagy hóra. A táborparancsnokság a parcellák kialakításához ragaszkodott, de ahhoz hozzájárult, hogy a meglévő sírok maradjanak úgy, ahogy vannak. Tekintettel azonban arra, hogy a sírhalmok igen laposak voltak, azok megemelését, és az újra eltűnt fejfák pótlását rendelte el. A parcellák kialakítását az őrünk javaslata szerint úgy oldottuk meg, hogy a temető hosszában középen körülbelül 1,5 m-es szélességben elhánytuk a havat. Utána keresztbe húztunk két utat, és megvolt a hat parcella. A sírhalmok és sírok megmaradtak, de azokat fel kellett töltenünk. Bár a talaj elég homokos volt, sokat kínlódtunk a sírhalmok és sírok feltöltésével. Az ör meg folyton davajozott, hogy siessünk, gyorsabban dolgozzunk, mert már ugyancsak fázik. Végül megunta a dolgot, és szólt nekünk, hogy magasítsuk fel a sírhalmokat hóval, és utána be kell szórni ezeket homokkal. Nem túl messze a temetőtől volt egy kisebb homokbánya, kéretett a konyiparkból (lovak és egyéb állatok elhelyezésére szolgáló terület és épületek: istállók, ólak) két füles kosarat, azokkal hozatta a homokbányából a homokot. Mondtam az őrnek, hogy tavasszal a sírok mind elolvadnak. Azt válaszolta, hogy őt az nem érdekli, akkor ő már nem lesz itt, folyamatban van a leszerelése. Mi pedig az őr intenciója szerint cselekedtünk, annál is inkább, mert a sírok javarészt jelképes sírhalmok, nem pedig valóságos sírok voltak. I Hasonló volt a helyzet a fejfák leállításával, amelyet a hiányzók helyett kellett leállítani, azokat kellett pótolni. Az őr hozatott a konyiparkból két kanna vizet. Fogta az egyik fejfát, annak a lécét a térdén kettétörte, odaillesztette a sírhalom fejrészéhez, mi pedig hóval bedöngöltük, némi vízzel belocsoltuk, és homokkal beszórtuk, mint a sírt. A fejfák rövid időn belül odafagytak a sírokhoz, és állottak, mint a katonák. így kell ezt csinálni - mondta az őr-, ha nincs közelben a nacsalnyík (főnök). Végül a vödröket az őr visszavitette a konyiparkba, a füles kosarakat ugyancsak, a letördelt lécrészeket meg becsempésztük a táborba, némi tüzelésre. Hát kérem, létezett Patyomkin? Nemcsak létezett, hanem továbbra is létezik. íme csak egy példa rengeteg közül: az úszmanyi tiszti hadifogolytábor temetője. Jött a tavasz, elolvadtak a hóból emelt sírok, kidőltek az odafagyasztott fejfák, meg néhány oszlop is újra eltűnt. Azokat a kidőlt fejfákkal együtt a tábor őrei meg az arra járók eltüzelték. Ugyanis a temető őrzése a nagy hidegek beálltával megszűnt. Tavasszal a temetőt a szokásos módon újra rendbe kellett tenni. Újra akadt dolga a fűrésznek, az asztalos műhelyben jó néhány új fejfa készült, és a hevenyészve kialakított sírokra került. De Abgyejev nem szervezte újjá a temetőőrséget. így aztán mire a tábort 1946 nyarán kettészakították, a hadifogoly tisztek egyik részét elszállították északabbra Borovicsibe, a másik részét Kaukázusba, a georgievszki táborba, ide pedig bűnöző gyerekeket hoztak, az úszmanyi hadifogoly temető az enyészet martaléka lett. A tábor kettéválása után körülbelül 120 főnyi hadifoglyot még visszatartottak az oroszok a tábor rendbetételére, felújítására, a bűnöző gyerekek számára. Közéjük tartoztam én is, főleg a tolmácsi teendők ellátására. Egy alkalommal 1946 augusztusában kimentem az egyik házhoz tejet vásárolni. A szobában a falon látok egy kis szekrénykét, amelynek ajtócskája a beégetett 12-es számot viselte. Mondom a ház asszonyának, Zsenyja, ez a deszkalap a hadifogoly temetőből való. Azt mondta, hogy nem tudja, lehetséges, hogy onnét van, a fia hozta valahonnét, és ő csinálta magának ezt a kis szekrénykét.