Vörös Béla 1899-1999 Emlékkönyv (Esztergom, 1999)

OLVASÓKÖNYV A TÁJÉKOZÓDÁSHOZ - Bodri Ferenc: Vörös Béla életműve Esztergomban (1975)

BODRI FERENC Vörös Béla életműve Esztergomban [...] Az életmű a mester ajándékából 1975 nyarán az 1899-ben született Vörös Béla szülővárosába érkezett, a hatalmas gyűjteményt egy túlzottan staftïrozott tárlaton a Balassa Bálint Múzeum állította közönség elé. A kissé ormótlan katalógus Németh Lajos bevezetőjével, a képanyaggal és a dokumentációval akár egy újabb monográfia lehet, ugyanígy az életmű foglalata a sokféle műfajú alkotó szinte teljes prezentációja is. Az 1925-ben Párizsba és most ismét Esztergomba érkező szobrász és grafikus munkásságából hiányzik talán a példamutató elődök és az oroszlán-sörényű kortársak (Archipenko, Brâncusi, Laurens, Lipschitz, Zadkine, Giacometti, Csáky, Beöthy stb.) lobogó szenvedélye, újító megszállottsága, az itt látható életműben már egy letisztult, szinte akademizáló kubizmus ütött tanyát: a hengeres és kúpos idomok kölcsönösségéből épített aktok mívesen sima felületei jellemzik Vörös Béla műveit. És mindvégig egyféle óvatos, majdhogy legalizált merészség, olykor a tetszetősség érthető szándékaival kiérlelt formagondolatok. A plasztika nagyonis véges tárgykörében emberi állapotok (magány, gyötrődés, tűnődés stb.) kifejezése testtel, a korábbi korszakok színpadiassága nélkül modern és kemény fegyelmet igénylő szándék lehet, és Vörös Béla a modern harmóniák megteremtésétől eljut a „széthangzás" korhűbb vállalásáig. A kezdetben bronzba és elefántcsontba érlelt miliő újabban öntöttvas formákban jelentkezik, ilyet kívánnak az alakzatok is. Vörös Béla művészete évtizedeken át a klasszikus formák felbomlásának igézetében alakult, fejek és női aktok, tárgyak és alakok kölcsönhatásaiban. Indítékaiban a kubizmus tanulságai mellett megtalálható a primitív plasztika hatása is. Később hosszú és elnyújtott, álló vagy fekvő alakzatok születtek a szobrász keze alatt, újabban vaskonstrukciók (Metamorfózis, 1962.); néhány bronz (Jean Cocteau karikatúrája, 1956.) már a „poézis halálát" (1965) hirdeti.