Vörös Béla 1899-1999 Emlékkönyv (Esztergom, 1999)
OLVASÓKÖNYV A TÁJÉKOZÓDÁSHOZ - Wehner Tibor: Vörös Béla szobrai, képei között (1975)
meg, s e művek rendkívül mély, szuggesztív gondolatiérzelmi sugárzását nem élhetjük át. Nehéz néhány művet kiemelni a kétszázhetvenből. Mindenképpen meg kell emlékeznünk az anyag - forma tartalom nagyszerű összehangzásáról, amely az elefántcsont szobrokból és plakettekből árad; a sima, nyugodt felületek, az emberi testrészek tömegeinek ritmusa mármár időtlenné merevíti a portrékat, az álló, ülő, női aktokat, a furulyázó, gitározó leány alakokat és azt a kettős fejet, amely az emberi összetartozás, az emberi egymásrautaltság nagyszerű művészi megfogalmazása, és amelynek bronz változatát is fellelhetjük a kiállításon. (Érdemes megjegyezni, hogy a Kassák Lajos szerkesztette Kortárs című folyóirat 1948. évi 16. számának címlapján, és az e számban közölt Lajta István-cikk illusztrációiként az e kiállításon is látható elefántcsontfaragások reprodukciói jelentek meg.) S ha már Kassákot említettük, nem feledkezhetünk meg a Kassák Lajos emlékére készült három műről sem, amelyek véletlenszerűen és szerencsésen kapcsolódtak a Vármúzeum ugyancsak 1975. augusztusában megnyílt Kassák-kiállításához. A Kassák-portré, az „Új ág" és a megrendítő hatású „A poézis halála" című plasztikák egyben azt is jelzik, hogy Vörös Béla nem szakadt el soha a haladó magyar művészeti áramlatoktól, hogy mindenkor kapcsolatot tartott hazája művészetével, hazájával. A „Jazz-zenekar" című domborművében - ugyancsak korai alkotás, az 1920-as évek szülötte - hallatlan dinamizmus feszül, az ülő, álló, fekvő női aktjai („Nő drapériával", „Fekvő nő", „Leány gitárral") az emberi szépséget dicsőítik, ős-nyugalmat árasztanak, a végtelenül karcsú férfi- és nőalakok felfokozott feszültsége („Csillagász", „Fohász a naphoz", „Vashajlítás") zaklatott hullámokat vernek a szemlélőben, hatásuk a befogadó érzelemvilágának és intellektusának felrázásában rejlik. Az „Elhamvasztás", a „Svájci nők felszabadításának emlékére" című szoborterv, az „Abortusz" és a tragikus „Sebesült madár" emberi-társadalmi sorskérdésekre keres választ, indulatosan kérdez és keményen figyelmeztet az emberi, a humánus elkötelezettség alaphangján. Az az assemblage, amely a „Metamorfózis" címet viseli, egyben szobrászi ars poetica-ja is művészünknek: a kanálisrácsból és fustelzáró-