Vörös Béla 1899-1999 Emlékkönyv (Esztergom, 1999)

OLVASÓKÖNYV A TÁJÉKOZÓDÁSHOZ - Németh Lajos katalógusbevezetője (1975)

akkori főiskola két leghaladóbb szellemű tanára, Csók István és Vaszary János volt. Vaszary kitűnő pedagógus és művelt festő volt, Vörös Béla is sokat köszön neki. 1923ban Frankel József-díjat, 1924-ben az Ernst Múzeum szobrászati díját, 1925-ben pedig a Szinyei Társaság utazási díját nyerte el. Ekkor került Párizsba, ahol hamarosan bekapcsolódott a művészeti életbe, részt vett a Salon d'Automne, a Salon des Tuileries és a Salon des Artistes Décorateurs tárlatain. Megélhetési okok miatt azonban nem tudott csak a szobrászatnak élni, dekoratív jellegű, iparművészeti munkát vállalt. Mint képzőművész 1947-től kezdve szerepelt újra a tárlatokon. Mikor Vörös Béla 1925-ben Párizsba érkezett, a szobrászatban a kubizmus játszotta a vezető szerepet. Két művésszel került kapcsolatba: Maillol-lal és Lipschitz-cel. E két név egyúttal jelzi Vörös igazodását is. Maillol a klaszszikus múlt őrzője, mégpedig a vérbeli klasszikumé, a francia mediterrán bővérű szobrásza. Lipschitz tömegben gondolkodó, kubista szellemű szobrász. Vörös Béla egyiket sem követte közvetlenül. De szobrai megőrzik a klasszikum ihletését és ugyanakkor tér és kompozíciós problémái a kubizmus formaköréhez kapcsolódnak. A klasszikus szobrászat és a kubizmus mellett még egy forrást kell említeni: a primitív szobrászatot. A többi kubista szobrászhoz hasonlóan Vörös Bélát is vonzotta az a nyers, tiszta formaadás, amely a néger plasztika jellemzője. E forrásokból táplálkozott Vörös Béla művészete és ha munkássága során új és új problémákat is felvetett, ezek az összetevők mégis végig megfigyelhetők művészetében. Az új vonás mindenekelőtt az expresszivitás, amely szobrainak dinamikus vonást kölcsönzött és különösen áthatja az egész életművét végigkísérő és szobraival egyenértékű grafikus tevékenységét is. Ahogy maga írja művészetéről: „Munkásságomat a társadalom fejlődése érdekében mindig a legszigorúbb önkritikával bíráltam el, miszerint annak mindig a humánus érzés expresszív kifejezése volt az alapja." Vörös Béla szobrászata mindig a valósághoz kötődött. Nonfiguratív szobrot nem mintázott. Ez megmutatkozik még a nem embereket ábrázoló szobrain is, mikor is a tárgyi világ, a gépi elemek motívumait rendezi jelentésteli