Vörös Béla 1899-1999 Emlékkönyv (Esztergom, 1999)

OLVASÓKÖNYV A TÁJÉKOZÓDÁSHOZ - Wehner Tibor: Beszélgetés Vörös Bélával (1973)

és csak dekorációk a szobraim. Akkor megálltam, és három évig hozzá sem nyúltam semmihez. Aztán felszabadultan újrakezdtem, visszatértem a természethez. Nem azt mondom, hogy ez minden esetben helyes, nálam ez egy reakció volt. A természet törvényeit tisztelni kell, nem élhetünk vissza velük. Most már csinálok mást is: túlzásokat, torzításokat, de a természeti harmónia törvényét sohasem sértem meg. Minden művészeti irányzatot megpróbáltam és megpróbálok érzékelni, értékelni, értelmezni és tanulmányozni, levonva a következtetéseket megtartom azt ami jó, és eldobom, ami rossz. Hitvallás A törekvésem az, hogy abból a káoszból, amelyben ma élünk, kibontakozzon egy olyan művészet, amelynek a középpontjában az ember, az emberi tartalom áll. Az embertelen művészetet el kell utasítanunk. Én az embert nem tudom elválasztani a művészettől. És a művészetet nem tudom elválasztani a társadalomtól. Művész az, aki a művészetben - mivel a művészet a társadalom szintézise -, aki ebben a szintézisben ki tudja fejezni a társadalom tartalmát és formáját, és elfogadható, értelmes célt jelöl ki. A művészeknek az a feladatuk, hogy vizsgálják a természet és a társadalom törvényeit, és igyekezzenek a művészet terén éltetni a társadalmat. A művészetnek ősidők óta ez a feladata. Irányítani akar és szépet akar létrehozni. Ha egy értelmetlen művet felakasztunk a falra, azt csak dekorációnak tudom elfogadni, nem művészetnek. Egyszer meghívott Schöffer Miklós és megmutatta tornyának tervét: szemkápráztató, hatalmas terv. Azt mondtam neki: ezek után én letehetem a mintázófát, nincs értelme, hogy dolgozzak, mert ez már a XXI. század művészete. Azt mondta erre Schöffer: én nem művészetet akarok csinálni, én tervezni akarok valamit, ami az embereket megfogja és gondolkodásra készteti. Ez egy nagyon becsületes kijelentés volt.