Katona Lajos Tamás - Tóth Sándor (szerk.): 50 éves „A Bakony természeti képe” kutatóprogram - A Bakonyi Természettudományi Múzeum jubileumi kiadványa a XIV. Bakony-kutató Ankét (2012.10.13-14.) előadásaiból (Zirc, 2012)
Dr. Kevey Balázs: Fenyőfő környékének homoki erdei
Fenyőfő környékének homoki erdei dr. Kevey Balázs* * PTE TTK Növényrendszertani, Geobotanikai Tanszék és Botanikus Kert, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. e-mail: keveyb@ttk.pte.hu A Bakonyalja homokvidéke az Északi-Bakony és a Kisalföld találkozásánál terül el. Florisztikai-növényföldrajzi szempontból a Bakony és Vértes flórajárásához (Vesprimense) sorolható. A területen az eredeti növénytakaró csak igen hézagosan maradt fenn. A nagy kiterjedésű kultúrerdők (akácosok, telepített fenyvesek) között azonban kisebb-nagyobb foltokban fellelhetők a természetszerű erdőtársulások. A homokvidéket átszelő északnyugati irányba folyó patakok alsó szakaszán a hullámtér néhol kiszélesedik, s ilyen helyeken a patak vize lelassulva szétterülhet. így jönnek létre az ún. félig pangóvizes termőhelyek (pl. Görgő-ér), amelyek az égeres mocsárerdők (Angelico sylvestris-Alnetum glutinosaé) kialakulását teszik lehetővé. Megjelenésükben hasonlítanak a láperdőkhöz, de mivel vizük oldott oxigénben valamivel gazdagabb, ezért alattuk csak mérsékelt tőzegképződés figyelhető meg. Ez az oka annak, hogy aljnövényzetükből általában hiányoznak a valódi láperdei (Alnetea) elemek, viszont tömegesek a mocsári (Phragmitetea) növények. A szűkebb völgyekben csörgedező patakokat (Hódos-ér, Halastói-patak, Görgőér) égerligetek (Aegopodio-Alnetum) kísérik. Állományaik nedves öntés erdőtalajokon fejlődnek. Az előbbi asszociációhoz képest itt a patak vize gyorsabban folyik, s öntésterületén nincsenek pangó jellegű termőhelyek, ezért vizük oldott oxigénban gazdagabb. Aljnövényzetükben a keményfás ligeterdők (Alnion incanae) növényei mellett tömegesek a mezofil lomberdei (Fagetalia) elemek. A félnedves-üde vízgazdálkodású völgyoldalak és a buckák közötti mélyedések barna erdőtalajait már gyertyános-kocsányos tölgyesek (Circaeo-Carpinetum) borítják. Gyepszintjükben gyakoriak az általános lomberdei növények (Querco-Fagetea) és tömegesek a mezofil lomberdei (Fagetalia) fajok. Valamivel magasabb szinten, az üde-félszáraz buckaközökben a gyertyánoskocsányos tölgyeseket (Circaeo-Carpinetum) zárt homoki tölgyesek (Polygonato latifolii-Quercetum roboris) váltják fel. Aljnövényzetükben - bár inkább csak szórványosan - de megtalálhatók a gyertyános-tölgyesek egyes mezofil (Fagetalia) növényei. Mellettük - még kicsiny faj és egyedszámmal - de már megjelennek a száraz tölgyesek (Quercetea pubescentis-petraeaé) karakterfajai is. A zárt homoki tölgyesek szintjénél (Polygonato latifolii-Carpinetum) magasabb, s szárazabb termőhelyeken jöttek létre a homoki cseres-tölgyesek (AsphodeloQuercetum roboris), melyek átmenetet képeznek a következő asszociáció, a homoki erdeifenyvesek (Festuco vaginatae-Pinetum sylvestris) felé. Gyepszintjükben az üde lomberdei fajok már csak elvétve fordulnak elő. Ezzel szemben a száraz tölgyesek (Quercetea pubescentis-petraeae) karakterfajai lényegesen jelentősebb szerephez jutnak. Annak ellenére, hogy a bauxitbányászat elpusztította az „Ősfenyves" túlnyomó részét, a legszárazabb, ellaposodó buckatetőkön még ma is vannak természetszerű 26
