Bauer Norbert – Kenyeres Zoltán szerk.: 40 éves „A Bakony természeti képe” kutatási program (Zirc, 2002)

Bakonyi kutatások kicsit másképp – Szubjektív emlékmorzsák - Kardoskúttól Büdöskútig (Szabó István)

dórtól. Nézegetem őket. Papp Jenővel nem volt szerencsém találkozni. Keze írásával preparált Rédl kötetét ethnobotanikus orvos barátomtól, Grynaeus Tamástól kaptam örökbe. Majer Antal előadásai a farkasgyepűi ősbükkös szentélyében vagy a Szentgáli Tiszafásban feledhetetlenek. Fekete Gábor a fiatal botanikusok élő lelkiismerete. Nélküle, továbbá Borhidi Attila és Jakucs Pál nélkül tapodtat sem lehet tenni Borbás és Zólyomi nyomdokain a Bakony növényföldrajzi megítélésében. Szabó László a hálóhelyét és kenyerét osztotta meg velem pályám kezdetén. Mariánék a természetvédelmi iskolapedagógia úttörői, hihetetlen mennyiségű ismeretanyagot gyűjtöttek össze. Bankovics Attila a Madártani Intézet igazgatója lett zirci évei után. Peregovits László és Ronkay László az egyik ankéton tartott előadásomban felfigyeltek és lepidopterológiai adatokkal ráhangoltak a Lesence-patak tavacskáinak és láprétjeinek természeti értékére. Kár ezekért a tavakért is. Veress Marci Szombathelyen lett földrajzprofesszor. Eszterhás Pista az isztiméri iskolából szolgálta és szolgálja tovább a magyar barlangászat ügyét. Megtestesíti, és tevékenységével igazolja a XIX. századi jól képzett és a természettudomány iránt elkötelezett tanító szükségességét napjainkban! Az edericsi Döme-lik gyökérsztalagmitjai révén csaknem harminc év után kerültünk ismét kapcsolatba; de mintha tegnap köszöntünk volna el... Ilosvay Gyurkából zirci kezdetek után a szegedi főiskolán lett oktató, s a Csemete természetvédő egyesület alapító vezéralakja. Futó János, Barta Zoltán és Galambos István kitartottak Zircen. Bali Jóska természetvédelmi újságíró munkásságáért Pro Natura kitüntetést kapott. Uherkovich Gábor éjszakába nyúló beszélgetései számomra és tanítványomnak, a későbbi zselici, de főleg ormánsági falumentő Lantos Tamásnak magánegyetemet jelentettek a keszthelyi, hajdanvolt Balaton-parti kísérleti intézetben. Fia, Ákos - akivel együtt kaptam Pro Natura díjat - 1992 és 1998 között Tóth Sándorral együtt segítőm volt a Kis-Balaton természetvédelmi biológiai monitorozása során. (Az Esztergomban rendezett díjátadáson társam volt az örömben és a megbecsülésben egy hajdanvolt kese kisfiú, a kardoskúti természetőr, Farkas István fia és utóda a hivatásban.) Érdekes volt megélni, hogy a Bakony-kutatás keretében miként fogott össze sokféle ember, hogy egészítették ki egymást a különböző foglalkozású résztvevők megfigyelései. Szinte irigykedve, de elismeréssel néztem a főállású muzeológusok munkáját, a pedagógusokét, akik a tanulóikat is mozgósították, a természetkutató patikusét és hivatalnokét. Nekem az egyetemi oktató órarendhez kötött szakmai élete adatott meg. Szűkre szabta a terepen tölthető időt, rövidre a pórázt a mozgáskörzethez, de megnyitott más lehetőségeket. Boros Ádám professzor hatalmas florisztikai és mohaherbáriuma, halála után, a Nemzeti Múzeum Növénytárába olvadt bele, s oda kerültek a mai kutatók számára összehasonlító adatforrásnak számító útinaplói is. Szeretetre méltó özvegye, Júlia néni az egységes, a Kárpát-medencét a történelmi Magyarország megyéi és tájegységei szerint felölelő különlenyomat gyűjteményért aggódott. Nem szerette volna, hogy antikváriusok martaléka legyen. Megpróbáltam Keszthelyre hozni, de az agráregyetem elzárkózott e szakanyag átvételétől. Gondolván azonban Boros Ádám (és 197